Az uniós bizottság a héten előáll a tervezettel, amely módosítaná az európai polgári kezdeményezésekre vonatkozó rendeletet, mégpedig úgy, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel kitolja azok határidejét. A már módosított rendelet hatályba lépését követően a Székely Nemzeti Tanács újra aláírásgyűjtésbe kezdhet. Úgy gondolom, hogy legalább három-négy hónapnyi idő áll majd rendelkezésre, hogy sikerre vigyék a kezdeményezést – erősítette meg a Magyar Nemzetnek Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője, aki az uniós polgári polgári kezdeményezések európai parlamenti jelentéstevője is.
Utóbbi minőségében a politikus már március 17-én kérte a bizottságtól, hogy a testület hozzon méltányos döntést, és a járványhelyzetre való tekintettel határozzon a zajló kezdeményezések halasztásról. – Miután a bizottság előáll a tervezettel, az Európai Parlament, majd az uniós tanács dönt róla, és csak ezt követően emelkedik törvényerőre. Mindenesetre vonatkozni fog az időközben érintett összes aláírásgyűjtésre, így a Székely Nemzeti Tanácséra (SZNT) is – magyarázta a Magyar Nemzetnek Vincze Lóránt az elkövetkező jogi lépéseket.
Az EP-képviselő a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnökeként már sikerre vezetett egy kisebbségvédelmi kezdeményezést, a Minority SafePacket. A projekt a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem szempontjait látná viszont az uniós jogban. A Minority SafePack jóval az SZNT aláírásgyűjtése előtt jár, ugyanis idén februárban már az Európai Bizottság előtt is debütált, miután tizenegy uniós tagállamban több, mint 1,2 millió támogatói nyilatkozatot szerzett. – Elsőre talán fura lehetett, hogy jött még egy kisebbségvédelmi kezdeményezés, ami támogatást kér. Kezdetben emiatt sem sikerült ugyanolyan pörgősre venni az aláírások gyűjtését.

Fotó: MTI/Veres Nándor
Mi mindenesetre folyamatosan azon vagyunk, hogy hangsúlyozzuk: a két kezdeményezés kiegészíti egymást, és a nemzeti régiós projekt javaslatai erősítik mindazt, ami a Minority SafePackben a kultúra és nyelvhasználat terén már szerepel. Az Európai Uniónak mindezt úgy kell értelmeznie, hogy igenis hatalmas a nyomás az őshonos kisebbségeken – mondta Vincze Lóránt, számszerűsítve is az elképzeléseit. – Ha végül sikerülne összegyűjteni kétmillió aláírást, az egy nagyon fontos üzenet lenne a polgárok részéről. Jómagam európai parlamenti képviselőként segítek, illetve az RMDSZ is megad minden támogatást a nemzeti régiós kezdeményezéshez – hangoztatta.