Volt DK-s politikus keveredett bérgyilkossági ügybe

A DK volt megyei vezetője szervezte a gyanú szerint a célszemélyt átverő csalóbandát.

2020. 05. 11. 11:16
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kőrös Gusztáv, a Demokratikus Koalíció (DK) volt politikusa a főszereplője annak a bűncselekménynek, amely miatt egy fővárosi ügyvédnőt gyanúsítanak azzal, hogy bérgyilkost fogadott rokona férjének megölésére – erősítette meg az illetékes hatóság a PestiSrácok.hu információját.

Az illetékes hatóság vasárnap közölte a meglehetősen nyakatekert bűnügy részleteit és a nyomozás befejezését. A rendelkezésre álló adatok szerint az akkor ügyvédként dolgozó 47 éves nő 2017-ben Sz. Zsolttal, aki D. Márkó néven mutatkozott be, egy korábbi ügyfelén keresztül ismerkedett meg. A nő és a férfi megállapodott abban, hogy Sz. Zsolt megöli az ügyvédnő egyik férfi ismerősét. Ezt a beszélgetést Sz. Zsolt a nő tudta nélkül felvette. A nyomozás során kiderült, hogy

a nő azért keresett bérgyilkost, mert haragudott egyik rokonának férjére; ugyanis a házaspár egy zűrös válás közepén volt. A középkorú férfinek ezért kellett volna meghalnia.

Sz. Zsolt 2017. június 30-án fel is vette a kapcsolatot a férfivel, akinek elmondta, hogy megbízást kapott a megöletésére, sőt még azt is elárulta, hogy ki a megbízó. Sz. Zsolt azt is közölte, hogy az ügyvédnő 70 ezer eurót ajánlott fel a „munka” elvégzéséért. A 39 éves „bérgyilkos” azt mondta a férfinek, hogy 3500 euróért odaadja a hangfelvételt. Az Sz. Zsolttal kötött megállapodás szerint a férfinek a pénzt egy II. kerületi bevásárlóközpont mögötti faház tetejére kellett tennie a hangfelvételért cserébe, amit 2017. július 3-án az esti órákban el is helyezett a megbeszélt helyen, azonban a hangfelvételt nem kapta meg. A férfi ezt követően feljelentést tett a rendőrségen.

A nyomozás adatai szerint Sz. Zsoltnak volt még négy bűntársa; az 50 éves K. Gusztáv, a 68 éves P. Drago, a 44 éves F. Károly Márton és a 39 éves G. Róbert.​ A négy férfi korábbi ismeretség alapján vett részt a bűncselekmény elkövetésében.

Az egész „akciót” K. Gusztáv irányította, a rendelkezésre álló adatok szerint ő volt az, aki kitalálta, hogy hogyan szerezhetnének pénzt az ügyvédnőtől és a későbbi sértettől.

A pénzt K. Gusztáv, G. Róbert és Sz. Zsolt vitte el az épület tetejéről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának vizsgálói a 47 éves ügyvédnőt emberölés előkészületének megalapozott gyanúja miatt, míg társait csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot átadták az illetékes ügyészség részére.

Az 50 éves K. Gusztáv Kőrös Gusztávval azonos, aki nem „pályakezdő” a bűnözésben, legutóbb idén februárban nyolc év szabadságvesztésre ítélték első fokon csalás miatt a Kaposvári Törvényszéken. A vád szerint

a magát államtitkárnak, illetve minisztériumi dolgozónak kiadó Kőrös vezette bűnbanda a rászedett vállalkozóktól 168,5 millió forintot csalt ki. A volt DK-s politikus 2017-ben hierarchikusan felépített, előre leosztott szerepek szerint, összehangoltan működő bűnszervezetet hozott létre, amely tehetős vállalkozóktól jelentős összegeket csalt ki.

A bűnszervezet tagjai jól működő, nagyobb beruházásokat tervező vállalkozókat kutattak fel, akik a cégeik növekvő tőkeigényét uniós pályázati pénzekből akarták kielégíteni.

Kőrös egyébként a solti roma önkományzat vezetőjeként is ismert volt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.