A baloldal bűnözőinek egy részét elítélték tavaly
Egy sor vádlott politikus még mindig bíróságra jár.
Egy sor vádlott politikus még mindig bíróságra jár.

Tízéves fegyházbüntetését tölti Gyurcsányék volt politikusa.

Egy kacifántos bérgyilkossági ügyben jelenleg is vádlott Kőrös Gusztáv, zsarolás miatt kell felelnie.

A bajai videóhamisítóként ismert expolitikust bérgyilkossági ügyben októberben is bíróságra viszik.

Elnapolta a másodfokú ítélethirdetést a Pécsi Ítélőtábla Kőrös Gusztáv volt MSZP-s, majd DK-s politikus büntetőperében.
Bő két hét múlva várhatóan jogerősen is elítélik Kőrös Gusztávot, a szocialisták, majd Gyurcsányék volt politikusát, azonban idén ősszel a börtönből újra bíróságra viszik.

Bűnszervezet kimondását és az ítéletek súlyosítását kérte a fellebbező ügyészség a volt baloldali politikus ügyében.

Akár 16 évet is kaphat az MSZP-s, majd DK-s politikusból bűnözővé vált Kőrös Gusztáv.

Egy ügyvédnő akarta megöletni egyik ismerősét, azonban Kőrös Gusztávék átverték és lehúzták.
Bérgyilkosságnak indult, csalás lett belőle, avagy ismét bíróság előtt felelhet a korábban már nyolc évre ítélt volt DK-s bűnöző.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélgetett a Mandiner rendezvényén.

A főváros szerint semmi probléma nem volt kedden a közlekedéssel.

A NATO-főtitkár a kijevi látogatásán világossá tette: a szövetség hosszú távon, konkrét katonai és biztonsági eszközökkel is kiáll Ukrajna mellett.

A bíró szerint a vádlott hónapokon át készült Trump kivégzésére, és sem megbánást, sem sajnálatot nem tanúsított.

Mark Rutte kijevi beszédére reagált a Fidesz frakcióvezetője.

A József Attila Színház örökös tagját 81 éves korában, január 28-án érte a halál.

A szenzációsnak hangzó eredménnyel szemben azonban akadnak szép számmal tudományos ellenvélemények.

A magyar miniszterelnök nagy tisztelettel beszélt az Aranycsapat legendájáról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.