Ősszel is bíróságra viszik a volt DK-st

Bő két hét múlva várhatóan jogerősen is elítélik Kőrös Gusztávot, a szocialisták, majd Gyurcsányék volt politikusát, azonban idén ősszel a börtönből újra bíróságra viszik. Egy bérgyilkossági ügybe keveredett a baloldali expolitikus, októberben kezdődik a bizonyítási eljárás az ügyben.

2021. 06. 28. 10:14
null
Kőrös Gusztáv 2020. 02. 05-én a Kaposvári Törvényszéken, amikor is 8 évre ítélték első fokon csalásért Fotó: Muzslay Péter Forrás: Fotó: Muzslay Péter Somogyi Hírlap
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bő két hét múlva Kőrös Gusztáv, a Magyar Szocialista Párt (MSZP), majd a Demokratikus Koalíció (DK) volt politikusa várhatóan jogerős elítéltje lesz egy súlyos bűncselekménynek, ám idén még egy másik bíróságra is ki fogják vinni a börtönből. Gyurcsányék volt politikusa ugyanis a főszereplője annak a bűncselekménynek, amelyben egy fővárosi ügyvédnőt azzal vádolnak, hogy bérgyilkost fogadott rokona férjének megölésére. Az utóbbi ügyben idén májusban volt az előkészítő ülés, ahol a vádlottak tagadtak, így a bíró október 5-re kitűzte a bizonyítási eljárás megkezdését.

A vádirat lényege szerint az akkor ügyvédként dolgozó 47 éves nő 2017-ben Sz. Zsolttal – aki D. Márkó néven mutatkozott be – egy korábbi ügyfelén keresztül ismerkedett meg. A nő és a férfi megállapodott abban, hogy Sz. Zsolt megöli az ügyvédnő egyik férfi ismerősét. Ezt a beszélgetést Sz. Zsolt a nő tudta nélkül felvette. A nyomozás során kiderült, hogy

a nő azért keresett bérgyilkost, mert haragudott egyik rokonának férjére, ugyanis a házaspár egy zűrös válás közepén volt. A középkorú férfinak ezért kellett volna meghalnia.

Sz. Zsolt 2017. június 30-án fel is vette a kapcsolatot a férfival, akinek elmondta, hogy megbízást kapott a megöletésére, sőt még azt is elárulta, ki a megbízó. Sz. Zsolt azt is közölte, hogy az ügyvédnő 70 ezer eurót ajánlott fel a „munka” elvégzéséért. A 39 éves „bérgyilkos” azt mondta a férfinak, hogy 3500 euróért odaadja a hangfelvételt. Az Sz. Zsolttal kötött megállapodás szerint a férfinak a pénzt egy II. kerületi bevásárlóközpont mögötti faház tetejére kellett tennie a hangfelvételért cserébe, amit 2017. július 3-án az esti órákban el is helyezett a megbeszélt helyen, azonban a hangfelvételt nem kapta meg. A férfi ezt követően feljelentést tett a rendőrségen.

Sz. Zsoltnak volt még négy bűntársa; az 50 éves Kőrös Gusztáv, a 68 éves P. Drago, a 44 éves F. Károly Márton és a 39 éves G. Róbert.​ A négy férfi korábbi ismeretség alapján vett részt a bűncselekmény elkövetésében.

Az adatok szerint az egész „akciót” Kőrös Gusztáv irányította, a rendelkezésre álló adatok szerint ő volt az, aki kitalálta, hogyan szerezhetnének pénzt az ügyvédnőtől és a későbbi sértettől.

A pénzt Kőrös Gusztáv, G. Róbert és Sz. Zsolt vitte el az épület tetejéről.

Nyolc évre ítélték 2020. február 5-én Kaposvárott Kőrös Gusztávot, aki az MSZP, majd a DK politikusa volt, és a bajai videóhamisítás tette közismertté.
Fotó: Muzslay Péter/Somogyi Hírlap

A Fővárosi Főügyészség a nővel szemben emberölés előkészületének bűntette, az öt férfi ellen nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszék előtt.

Az ügyészség a nővel és négy büntetett előéletű társával szemben letöltendő börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványoz, egy férfival szemben, aki büntetlen előéletű, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést, emellett a csalással vádolt személyeket pénzbüntetésre is ítélik.

 

A büntető törvénykönyv azt, aki emberölés elkövetése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítő feltételeket biztosítja, az elkövetésre felhív, ajánlkozik, vállalkozik, vagy a közös elkövetésben megállapodik, egy évtől öt évig, aki csalás révén nagyobb kárt okoz, három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti.

Kőrös Gusztáv nem „pályakezdő” a bűnözésben, legutóbb tavaly februárban nyolc év szabadságvesztésre ítélték első fokon csalás miatt a Kaposvári Törvényszéken. Az ítéleti tényállás szerint

a magát államtitkárnak, illetve minisztériumi dolgozónak kiadó Kőrös vezette bűnbanda a rászedett vállalkozóktól 168,5 millió forintot csalt ki. A volt DK-s politikus 2017-ben hierarchikusan felépített, előre leosztott szerepek szerint, összehangoltan működő bűnszervezetet hozott létre, amely tehetős vállalkozóktól jelentős összegeket csalt ki.

A bűnszervezet tagjai jól működő, nagyobb beruházásokat tervező vállalkozókat kutattak fel, akik a cégeik növekvő tőkeigényét uniós pályázati pénzekből akarták kielégíteni. Az elsőfokú ítélet azonban nem mondta ki a bűnszervezet működését.

Az elmúlt héten azonban a fellebbviteli tárgyaláson a vádhatóság indítványozta, hogy a Pécsi Ítélőtábla mondja ki, Kőrösék bűnszervezetben követték el a terhükre rótt bűncselekményt, és ennek megfelelően súlyosítsa az elsőfokú ítéletet.

Kőrös egyébként a solti roma önkormányzat vezetőjeként is ismert volt és a bajai MSZP-s videóhamisítási botrány főszereplőjeként is országos hírnévre tett szert. Ismert, 2013-ban Kőrös egy, a Fidesz választási csalását bizonyítani akaró videót hamisított. A kirobbant botrányba belebukott a videót közzétevő Hvg.hu főszerkesztője és az MSZP kommunikációs főnöke is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.