Egy sor egykori vagy jelenlegi baloldali politikus, vagy éppen baloldali párttal kapcsolatba hozható ügyvéd-politikus járhat továbbra is bíróságra, miután a baloldalhoz köthető bűnügyek pereinek csak egy része zárult 2022-ben jogerős ítélettel. Mindeközben az úgynevezett guruló dollárok ügyében továbbra sem neveztek meg felelőst. Nyomozások ugyan folynak, ám még nincs gyanúsítottja a magyarországi szavazásokat külföldről befolyásolni szándékozó erők által fizetett hazai csatlósok ügyének.
Ugyanakkor a baloldal 2022-ben is kitűnt a bűnügyi krónikákban. November közepén bevonult a börtönbe a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatója, Galambos Lajos. A Gyurcsány-kormány volt elhárítófőnökét többek között azzal vádolta meg az ügyészség, hogy százmilliós összeggel vesztegette meg őt Jakubinyi Róbert, az alvilág ismert alakja. Galambos mindezekért szeptemberben négy év letöltendő börtönt kapott jogerősen.
Hivatali visszaélés volt a vád
A botrányos Egymásért, Egy-Másért Alapítvány kulcsfiguráját, Jakubinyi Róbertet és a Nemzetbiztonsági Hivatal korábban kémkedéssel is vádolt, majd felmentett volt főigazgatóját, Galambos Lajost, illetve a hivatal volt műveleti osztályvezetőjét még 2013-ban folytatólagosan elkövetett, hivatali helyzettel való visszaéléssel, hivatali vesztegetéssel és más bűncselekményekkel is megvádolta az ügyészség.
Az első- és másodfokot is kétszer megjáró, végig zárt ajtók mögött zajló büntetőperben végül jogerős ítélet állapította meg a vesztegetés tényét és szabta ki a letöltendő szabadságvesztéseket. Gyurcsány volt elhárítófőnökének várhatóan nem kell hosszú időt a rácsok mögött töltenie, hiszen büntetése kétharmadának letöltése után feltételesen szabadulhat, ezt megelőzően pedig valószínűleg élhet a reintegrációs őrizet lehetőségével. Ez a tíz hónapos kedvezmény azt jelenti, hogy az egykori NBH-főnök nyomkövetővel, otthon töltheti majd le büntetésének utolsó hónapjait.
A baloldal emblematikus bűnözője, Kőrös Gusztáv nem volt ilyen szerencsés a bíróságokon. A Gyurcsány-féle DK kisebbségi megyei elnöke még MSZP-sként követte el 2013-ban a hírhedt bajai videóhamisítást, amiért 2022-ben ítélték el jogerősen egy év hat hónapra, miközben már tölti a rá jogerősen kiszabott tíz év fegyházbüntetését a magát TEK-esnek kiadva elkövetett zsarolások miatt. Mindeközben zajlik az a pere is, amelyben szintén zsarolással vádolják. Egy budapesti ügyvédnő bérgyilkosokat keresett, Kőrösék azonban – a vád szerint – megzsarolták a célpontot és a végrehajtásra jelentkezőt is.
Jogerősen zárult Kovács Béla, a Jobbik egykori EP-képviselőjének büntetőpere is. A Kúria kimondta a pártjában csak KGBélaként emlegetett politikusról, hogy orosz kém, ezért és költségvetési csalás miatt öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélték, ám Kovács megszökött a bv.-behívó elől. Ennek ellenére nem emiatt, hanem költségvetési csalás miatt adtak ki ellene novemberben belföldi elfogatóparancsot – állítólag egy magánszemély jelentette fel adózással összefüggésben. Kováccsal együtt a baloldallal összeboruló pártja, a Jobbik is perifériára szorult.