Székelyföld, ahogy még nem láttuk – és a videós, aki úgy mutatja meg, mint senki más: Incze Csaba

Filmjeiben pásztorok, megyei futballmeccsek, vidám mulatságok, szórványfalvak és hétköznapi hősök jelennek meg giccs és szemfényvesztés nélkül, őszintén. Vele beszélgettünk arról, mit tapasztal az ember, ha egyedül járja Székelyföld legeldugottabb vidékeit, hogy megmutassa azt a világnak.

Székelyföld modernkori krónikása, Incze Csaba Forrás: Incze Csaba, Mr Originality

Incze Csaba, azaz Mr. Originality videóival azt teszi, amit egykor Orbán Balázs: megmutatja Székelyföld településeinek valódi arcát. Vajon hogyan látja saját szerepét ebben a heroikus munkában? Miért érzi úgy, hogy egyes felvételek „nem várhatnak holnapig”? És melyek voltak azok a kedvenc történetek, pillanatok, amelyektől még ő is elérzékenyült? Erről kérdeztük Incze Csabát.

Munka közben (Fotó: Incze Csaba)

– A YouTube-on 77 ezer követőd van – több, mint Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely lakossága együtt. Ha egy kocsmában valaki megkérdezné: „Mitől vagy olyan híres?”, mit mondanál neki?

– Igyekszem olyan székelyes, humoros, emberi videókat gyártani, amelyek közelebb hozzák Székelyföldet azokhoz, akik még nem jártak itt, visszavágynak, vagy éppen itt élnek, csak ritkán látják a saját értékeiket. 

Amikor 2017-ben elkezdtem, alig volt székely tartalom a YouTube-on. Addig a videókban nem is mertem úgy beszélni, tájszólásban, ahogy otthon beszélünk. Aztán egyszer csak úgy voltam vele: felvállalom.

Azt mutatom, aki vagyok. Úgy tűnik, az emberek megérezték ezt az őszinteséget. Sokaknál jártam: olyan embereknél, akik nem akármilyen életutat jártak be.

– Kik voltak ezek közül a legemlékezetesebbek? 

– Szívügyem a szórvány. Az oltszakadáti szórványközösségben a nyugalmazott tanító néni annál a kérdésnél, hogy mi lesz tíz év múlva a faluban a magyarság sorsa, elsírta magát és azt mondta: nem lesz. Ahogy ezt kimondta és a könnyek folytak a szeméből, azt éreztem, ketté tudnék szakadni, hogy nem tudok ez ellen semmit tenni. A másik emlékezetes személy, akivel forgattam, Homoródkarácsonyfalván Berci bácsi, a naiv népi fafaragó, akinek hatalmas magyar szíve van. Aztán az E’ se ma vót szereplői, beszéltem például százéves nénivel. És ott van még Kocs Veronika, az Énlaki Múzeum működtetője – értékes, tiszta gondolatokkal. A 24 óra Énlakán filmem díjat is nyert a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlén.
 

Egy film, amely majdnem el sem készült – aztán kétszázezren nézték meg

– A videókat forgatod, vágod, szerepelsz is bennük, aztán reklámozod. Ez óriási munka és óriási szabadság is, mert a végeredmény olyan lesz, amilyennek te szeretnéd. 

– A vágást imádom, ha nem vághatok, az olyan nekem, mint a dohányos embernek a nikotinhiány. De vannak nagyobb ötleteim, szeretnék majd profi operatőrrel is dolgozni. Már alakul egy baráti kör, amely segít. A pásztoros filmem például eredetileg Székelyföld legjobb operatőrével készült volna – aztán indulás előtt egy órával lerobbant az autója. Azt mondtam, jó, legyen akkor egy egyszerű vlog. Menjünk, csinálom. Nem szeretem feladni a dolgokat, elég kitartó vagyok. A Jóisten pedig közbeszólt, így lett ez a film olyan, amilyen.

– A sofőr barátom hívott egy fotóst, hogy jöjjön velünk, húsz percet fotóz, aztán visszamennek. Négy órán át mentünk Dusterrel fel a havasba. Kétszer majdnem visszafordultam. Műholdról néztem a térképet, s próbáltunk úgy eligazodni, de az erdőben, ahol nem lehet látni, nagy köveket, nagy fákat kellett félrevenni az útból, patakokon kellett átmenni... Szenzációs volt már az odajutás is! Amikor felértünk, a sofőr és a fotós is azt mondta, nincs értelme visszamenniük, ők is ott alszanak. Így lett rögtönzött stábom, második kamerám. Annyira beleéltem magam az ottlétbe, hogy forgatás közben még mindig azt hittem, ez csak egy egyszerű vlog. Aztán amikor vágtam, egyszer csak megláttam valamit a felvételen, és akkor már tudtam: egész estés dokumentumfilm lesz belőle. 

– Végül közel kétszázezren nézték meg 

– Valakinek ez kicsi szám. Nekem óriási. És ami számomra a legfontosabb: értéket adhattam vele. Sokan el se tudják képzelni, hogy milyen az élet valójában fent a havasokban. Itt nőttem fel Székelyföldön, láttam esztenát, voltam ott, de még én is rengeteget tanultam a filmből. 

Az volt a célom, hogy megcáfoljam az előítéleteket, mert rengetegen lenézik a pásztorokat. Igyekeztem olyan embereket bemutatni, akik tényleg fent vannak a havason, de ismerik a civilizációt is.

Sok egyéni gondolatuk van és nincsenek teljesen elszigetelve a világtól. Persze van az a periódus, amikor hónapokig kint vannak az állatokkal a természetben, de a hétköznapokat lent ugyanúgy élik, mint az átlagemberek. Ezért nagy szereplőválogatás előzte meg a forgatást, beszéltem juhász ismerőseimmel, kutakodtam juhászkutyás, juhászcsoportokban, és a TikTokon szembejött Német László, akiről végül forgattam. Úgy voltam vele, ha már úgyis szerepelt az interneten, hozzá van szokva ennek a velejáróihoz. Felhívtam, kiderült, ő is szokta nézni hébe-hóba a videóimat, úgyhogy tudtam, sínen vagyunk.

A székely megyei meccsek varázsa: Székelyföldön a himnusz is másképp szól

– A focimeccses videóidat is sokkal többnek érzem egyszerű vlognál. Kicsit olyanok, mint Hrabal „gyöngyök a mélyben” történetei. A látszólag egyszerű, néha kicsit akár esetlen, zajos, kusza hétköznapi jelenetekben mindig megbújik a szépség is, a nagyon emberi, a közösség varázsa. Valami nagyon értékes. 

– Hasonlókat szoktam mondani erről a sorozatról másoknak, hogy meggyőzzem őket, ez nem csak a fociról szól. Annyi egyedi dolog épül köré, ami csak az amatőr szintű futballmeccsekben van meg. Ezeknek a videóknak köszönhetően, hála Istennek, sok barátot is találtam. Hatalmas ereje van a közösségeknek, és olyan dolgokat tapasztaltam a székely megyeiben, ami szerintem máshol ilyen formában nincs.

A székely megyei futballmeccsek hangulata utánozhatatlan (Fotó: Incze Csaba, Mr. Originality)

Igyekeztem kultúrát is belevinni, miközben persze a humor mindenképpen megvan egy ilyen meccsen, például amikor beszólnak a bírónak, az vicces. De azért amikor ott van Oklándon a templomban egy ’48-as szabadságharcos időkből származó zászló, vagy Csíkszentsimonban, amikor a rangos fúvószenekar fogad és rákezdenek meccs előtt a magyar és a székely himnuszra… Ezek olyan dolgok, amit az ember csak akkor érez igazán, ha ott van. Ezért is ösztönzök mindenkit, látogasson el Székelyföldre és nyugodtan nézzenek ki egy-egy székely megyei meccsre is, mert különleges hangulatot kapnak!

Focimeccs Székelyföldön (Fotó: Incze Csaba, Mr. Originality)

– A videóidban benne van az emberek szeretete, segítőkészsége. 

– Azt szoktam mondani viccesen, hogy van 390 videóm, nézőtől függ, hogy kinek mi a gagyi, de van egy gagyi videóm. Van egy kicsike település ugyanis, ahol forgattam, Gagy. A helyi lelkész bemutatta a templomot, elvittek a pálinkafőzdébe, és kaptam ajándékot, egy névre szóló gagyi mezt. Még a játékosok is nézték, milyen jó nekem, mert az én mezemen szerepel a nevem, míg az övéken nincs név. Annyira kitett magáért az egész falu! De rengeteg ilyen élményem van ezekről a forgatásokról. Idén belekóstoltam a Maros megyei bajnokságba, az megint egy teljesen más, érdekes világ volt. Itt, Kovászna megyében, Háromszéken, ahol élek, nagyjából minden csapatot körbejártam. Nagy kedvencem volt Hargita megye, nagyon szép a máréfalvi vagy a székelyvarsági pálya. S azért akad csapat, ahol nem voltam még, remélem, hogy ősztől tudom folytatni ezt is. 

A giccs könnyebb út, de nem arra megyek – hitelesség vs. trendek

– Székelyföldet mindig körüllengte egyfajta romantika. Sokszor leegyszerűsítve nézzük: székelykapu, falusi idill, tiszta levegő, humor, pálinka. Te viszont a valóságot mutatod. Akár az esztenás videóban, a focis vagy a Székely népem szokásai sorozatodban megmutatod, hogy ez sokkal összetettebb világ ennél. Van mélysége is, könnyedsége is, nehézsége is. Az a turisztikai giccs, amit kínálnak sokan, hamarabb elérhető, nagyobb sikert kínál. Hogy lehet őszintének maradni, amikor a másik út tűnik a könnyebbnek?

– Valamit valamiért, szokták mondani. Ha a videóimat megnézi átlagban tízezer ember, akkor tudom, hogy ez nem nagy szám, de azért mégis, tízezer ember kapott valamit. Értéket kapott, tanult valamit, amit nem én, hanem a szereplők elmondanak a filmjeimben. Nekem is nagyon fájó ez a jelenség, amit mondtál, de nincs mit tenni, ott a pénz az úr. Van, aki tud sok reklámot venni, le tudja fedni az egész közösségi médiát, irányítani tudja az egész turizmust. Volt egy ilyen Facebook-csoport, gondoltam, megosztom a videóimat ott, hátha hoz új nézőket, mert nekem ez nagy dolog, de az adminok elutasították. Helyette sok műdolgot mutatnak, eleinte még nem is székely, hanem oroszországi helyekről, meg MI képeket. De mindenki csinálja az ő dolgát, én most úgy vagyok evvel, ha valakinek ez kell, mindenki tapasztalja meg a saját bőrén… Volt olyan turista is, aki eljött Angyalosra, ahol élek, vagy írt nekem, hogy csalódott. Úgy látom, most már hál' Istennek elindult egy pozitív irány is. Idén például volt egy abonyi csoport, amely a videóim alapján ment kirándulni. Most is csinálok egy útitervet egy családnak, szívesen segítek. Hálás vagyok, hogy a videóimnak is van ilyen hatásuk.

– Miért érzed fontosnak, hogy dokumentumfilmen is rögzítsd Székelyföld valóságát?

– Nagyon örülök azoknak, akiket elérek. Pedig volt, hogy abba akartam hagyni az egészet, többször is, mert láttam azt, hogy mások – számomra üres tartalommal – félmilliós megtekintéseket szereznek. Eközben én meg elmentem Barátosra, egy moldvai csángó, somoskai születésű nénihez, aki kézzel sző. Megszőtte a barátosi templomot vagy azt, ahogy a székely emberek söröznek. Hihetetlen kézimunkái vannak, s erről csináltunk egy nagy videót, még egy operatőr barátom is ott volt, tehát nagyon profi felvételek lettek. Megnézték valami hatezren. Akkor azt mondtam magamban, az igényességre nincsen már igény. Nehéz ez. 

Kós Károly nagyon szépen megfogalmazta, hogy a hozzám hasonló emberek őrzők a vártán. Mi, akik itt maradtunk, próbálunk valamit megőrizni. Rengeteg tájház van, csűrpanzió, néptáncosok, mindenki hozzátesz valamit, hogy a kultúra fennmaradhasson. Én pedig azt tudom ehhez hozzátenni, hogy megmutatom őket. Még kitartunk, és ez a lényeg.

Incze Csaba pedig már készíti a következő filmjét, melynek főszereplője egy 70 éves férfi és egy 67 éves nő, akik bizonyos szempontból az utolsó mohikánok Székelyföldön.