Tavaly novemberben leplezte le a bajor márka számára a fenntartható jövőt megtestesítő modelljét, az iX elnevezésű szabadidő-autót, amelynek most indult meg a forgalmazása. Az ember azt hinné, hogy ilyenkor már pontos számokat is közölnek a modellről, azonban ez nem történt meg, az indulóárakon kívül – Németországban 77 300 euró az xDrive 40, 98 000 euró az xDrive 50 alapára – semmi konkrétumot nem tudunk. A jelzők itt most nem feltétlen a cikk írása miatt kerülnek a pontos számok mellé, hanem mert maga a gyár is így tesz. A nagy bizonytalanság annak köszönhető, hogy „A teljesítményre, energiafogyasztásra és hatótávolságra vonatkozó adatok az egyes modellek aktuális fejlesztési fázisában becsült értékek”.
Megvannak a bajor márka iX nevű elektromos szabadidő-autójának árai
Tavaly novemberben leplezte le a BMW márka számára a fenntartható jövőt megtestesítő modelljét.

Előreláthatólag 2021 októberében kapják meg az első megrendelők autóikat, első körben két összkerékhajtású modell közül lehet majd választani. Az xDrive 40-esnek teljesítménye nagyjából 326 lóerő, a 0-100 km/óra gyorsulás több mint 6,0 másodpercig tart, a WLTP-hatótávolság meghaladja a 400 km-t. Az akkumulátor kapacitása több mint 70 kWh, a maximális töltési teljesítmény 150 kW. Az xDrive 50-esnél több mint 503 lóerő a rendszerteljesítmény, a 0-100 km/óra gyorsulás kevesebb, mint 5,0 másodpercet vesz igénybe, a WLTP-hatótávolság több mint 600 km. Az akkumulátor kapacitása több mint 100 kWh, a maximális töltési teljesítmény 200 kW.

Fotó: Flickr
Az itt debütáló, 8.0 verziószámú iDrive rendszernél már digitális segéd is az utasok rendelkezésére áll, és világnyelveken hangvezérlés is működik. A korábbiaknál sokkal nagyobb a hardverigénye a rendszernek, ami miatt alapvetően átalakul az elektromos rendszer. Amíg pár évvel ezelőtt a 7-es sorozatban még 90 vezérlőegység volt, addig az új iX-ben már csak alig tucatnyi – de sokkal nagyobb teljesítményű. Amíg az autóiparban manapság a fedélzeti hálózatok 1-1,5 Gigabit/másodperc adatátviteli sebességgel dolgoznak, a BMW rendszere 30 Gigabit/másodpercet használ, amit a vezetőtámogató rendszerek és azok szenzorainak működése indokol.
A különösen gyors informatikai hálózat egyébként a lopásvédelmet is javítja, az autó ugyanis szinte centiméteres pontossággal meg tudja határozni a slusszkulcs (jeladó) helyét, így ki tudja szűrni, ha illetéktelenek netán jelerősítővel próbálnák ellopni a járművet. De ez a pontos helymeghatározás kényelmi funkciót is jelent, az ajtóhoz közeledve automatikus nyit a zár és Bluetooth kapcsolaton keresztül az autó betölti az ügyfél kedvenc-beállításait a telefonon lévő BMW-alkalmazásból – akár bérautónál is.
A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!
2023 első felében jön ennek a két márkának a közös haszonjárműve
A Ford Transit Custom és a Volkswagen Transporter közös utódának gyártását 2023 első felében kezdik meg a törökországi Ford Otosan üzemben.













