Különösen nagy nyomás nehezedik a Ferrari F1 versenyzők vállára, főleg manapság, amikor már évek óta várnak a szurkolók és a cégvezetők a jó eredményekre, de azért vannak a munkának jó pillanatai is, például amikor az SF90 Spydert és az SF90 Stradale Assetto Fiorano modelleket kell az imolai pályán meghajtani. Carlos Sainz és Charles Leclerc a 2021-es szezonra készülve tett így, az eredmény pedig az alant látható videó.
Nehéz a versenyzők élete – SF90-nel kell kergetőzniük versenypályán
Carlos Sainz-nak és Charles Leclerc-nek még akadt annyi szabadideje, hogy megkergessenek az imolai pályán.

Az eredeti cikket ITT érheti el.
Kiemelt kép: MTI/EPA/XPB Images/FIA
A Ferrari csúcsmodelljén is tud javítani a Novitec
Ötven év kihagyást követően kínál sorozatgyártású V12-es orrmotorral szerelt kabriót a Ferrari a 812 GTS típussal (az 550, 575 és 559 nyitott változatai limitált modellek voltak kiemelt ügyfeleknek), és most a német Novitec tuningcég is elkészült az átalakítócsomagjával. Többféle kipufogórendszert kínálnak azoknak, akik még élvezetesebbé akarják tenni a nyitott tetős autózást, a könnyebb lélegzés miatt a 6,5 literes V12-es szívómotor teljesítménye 40 lóerővel és 33 Nm-rel emelkedik, 840 Nm-nek és 751 Nm-nek parancsol a sofőr jobb lába.
Az ültetőrugók 35 mm-rel csökkentik a hasmagasságot, a normál lengéscsillapítók mellett kérhető az első tengelyre olyan is, amely gombnyomásra 40 mm-rel növeli a hasmagasságot a fekvőrendőrök/egyéb akadályok leküzdésére. A Vossen felnigyártó segítségével készülnek az elöl 21, hátul 22 colos, központi kerékanyás felnik, amelyekre 275/30 és 335/25-ös abroncsok kerülnek. Karbonból készült légterelők mellett a beltér teljes átkárpitozását is szívesen elvégzi a Novitec a Ferrari 812 GTS esetén.













