Januárban adott először életjelet a Honda az e villanyautó alapján épülő gyorsulási versenyautóról, akkor még épp csak az első körön voltak túl a japán gyár mérnökei, azaz kipakolták az utasteret és módosították a felfüggesztést. Most pedig itt vannak a legújabb képek az autóról, ahol már az átalakított karosszériát látjuk.
Folytatták a japán márka e gyorsulási versenyautójának építését
Immár túlnyomórészt karbonból épül fel a híres japán márka e Drag gyorsulási versenyautó karosszériája.

A kocsi eleje egy darab levehető karbon héjat jelent, ezenkívül az ajtókat és a hátsó lökhárítót is karbonból sütött könnyű elemekkel váltották fel, az üvegeket akrilból készített darabokra cserélték. Még mindig az első NSX felnijeit használják, de idő közben már hátra M&H race master drag slick abroncsokat szereltek a hátsókra, a fékrendszer átalakításával (elöl nem engedi el a féknyomást a rendszer) könnyítik meg a gumimelegítést rajt előtt.

Fotó: Reuters
A Honda e Drag utasterében már minden, a gyorsulási versenyek szabályzataiban előírt biztonsági berendezés megtalálható.
A japán autógyár e gyorsulási versenyautójáról szóló eredeti cikk, további képekkel IDE kattintva érhető el.
Csúcsteljesítményű villanymotort mutatott be a japán gyártó
Különösen kis külső méretével tűnik ki a piacon elérhető hasonló csúcsteljesítményű villanymotorok közül a Yamaha most bemutatott egysége, ez annak köszönhető, hogy a mérnökök közös térben helyezték el a villanymotor és az erőátvitel alkatrészeit. A japán gyár egyébként 2020 óta kínál 30-200 kW csúcsteljesítményű villanymotorokat beszállítóként, ezt egészíti ki a most bemutatott akár 350 kW csúcsteljesítményű egység, ami akár 800V-os feszültségen is tud működni.
A cikk IDE kattintva érhető el.













