Újra van karosszériaépítő műhelye a legendás autógyárnak

Lehet igény ma is egyedi luxusautókra, ezért hivatalosan is megalapították a Coachbuilding műhelyt.

null

A Rolls-Royce márka a második világháború előtt csak alvázakat gyártott, az újraindítást már gyári karosszériával rendelkező autókkal lépték meg – persze a karosszériaépítő műhelyeknek még ezt követően is szállítottak alvázakat. Mára már jórészt kihaltak a karosszériaépítő vállalkozások vagy műfajt váltottak és speciális haszonjárműveket készítenek.

Azonban a Rolls-Royce szerint igenis van igény ma is egyedi luxusautókra, ezért hivatalosan is megalapították a Coachbuilding műhelyt, ahol az ilyen megrendeléseket teljesítik majd.

Már a 2007 tavaszán bemutatott Sweptail kupénál megfogalmazták a célt, azonban mostanáig tartott, hogy elkészült az új, kifejezetten a Rolls-Royce számára kifejlesztett térváz, amire a Phantom és a Cullinan mellett az új Ghost is épül, nemsokára pedig a Wraith és a Dawn is áttér erre az alapra. Ez lesz a kiindulási alapja a mostantól készülő egyedi Rolls-Royce karosszériáknak is, amelynek megtervezéséből kiveszi majd a részét a márka új vezető formatervezője, Anders Warming, aki július elsejétől veszi át a posztot.

A képen egy Rolls-Royce Cullinan Black Badge a Brüsszeli Autószalon sajtónapján, 2020. január 9-én
Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

75 éve kezdte meg a működését a legendás cég autógyára

1931-ben került a Rolls-Royce cég tulajdonába a Bentley Motors, és 1932-ben értékesítették a Cricklewoodban található üzemet, két évig szünetelt a Bentley termelés, majd a Rolls-Royce Derby-ben található üzemében indult újra. A haditermelés miatt Crewe-ban vásárolt fel egy 60 hektáros krumplifarmot a cég, ahol aztán a Merlin vadászrepülők motorjait gyártották, a háború végét követően technológiai váltás jött a repülőmotorok terén, a jet-hajtóműveket Derbybe vitték, Crewe-ba került az autógyártás.

A cikk IDE kattintva olvasható tovább.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.