Bemutatkozott a 2022-es F-1 versenyautó prototípusa

Az F-1 fennállásának legnagyobb szabályváltozása után az itt láthatóhoz hasonló versenyautóknak szurkolhatunk majd jövőre – írja az Autó-Motor.

null

Radikálisan új versenyautókkal akarják növelni az F-1 élvezeti értékét, a jövőre életbe lépő új szabályzatnak megfelelően megépített versenyautókkal az alkotók reménye szerint több előzést és így izgalmasabb versenyeket láthatunk majd. Négy év alatt mintegy 138 alapvető dizájnt vizsgáltak meg a konstruktőrök, mire kiválasztották az itt látható prototípus formáját, ez alatt 7500 digitális aerodinamikai szimulációt hajtottak végre, és több mint 100 órát légcsatornában is vizsgálták a terveket.

Az új autó, csillógós kivitelben
Fotó: YouTube/Képernyőfotó

Jelenleg azért látunk kevés előzést a pályán, mert az aerodinamikai csomag olyan légáramlatokat kelt, amelyek a követő autónál a tapadás elvesztését eredményezik, egészen pontosan három autóhossznyi távolságnál 35%-kal, egy autóhossznyi lemaradásnál 47%-kal csökken a légterelők által generált leszorító-erő. Az új autónál ugyanilyen körülmények között mindössze 4, illetve 18% a leszorító-erő csökkenés. Nem csak egyszerűbb lett a forma, a kevesebb aerodinamikai elem miatt a fejlesztés is olcsóbb lesz. A DRS-t megtartják, de lehet, hogy a 2022-es év végén kidobják, mert egyszerűen nem lesz elég hatékony; a csapatok a tapasztalatok alapján döntenek erről.

A felniket 13-ról 18 colra növelik, jövőre marad a Pirelli a gumibeszállító, de várhatóan az F-1 irányába kacsingató Hankook is megvizsgálja a szerepvállalását, miután kurrens felniátmérőre méretre váltanak. A hajtás marad az 1,6 literes turbómotor hibrid rásegítéssel, az üzemanyagban a jelenlegi 5,75%-ról 10%-ra növelik a biokomponens-részarányt (E10). Az új karbon vázszerkezet a korábbinál nagyobb energiát képes elnyelni, frontális ütközésnél 48%, hátulról történő ütközésnél 15%-kal javult a teljesítmény, a vázban tervezett törési pontok vannak, így nagy baleset esetén a hajtáslánc leválik az utascelláról és elméletileg nem sérti meg az utóbbiban található üzemanyagtartályt.

Az eredeti cikket ITT érheti el.

Kiemelt kép: YouTube/Képernyőfotó

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.