Újítás a Forma–1-en: itt a sprintkvalifikáció

A hétvégén a Brit Nagydíj helyszínére érkeznek meg a csapatok, ahol az idei év egyik újítását mindjárt ki is próbálják.

null

Angliát az autósportok bölcsőjének tartják, s mivel a csapatok nagy részének ott van a főhadiszállása és többségében britek dolgoznak a sportágban, privilégiummal rendelkezik a Brit Forma-1-es Nagydíj. 2020-ban ez azt jelentette, hogy két futamot is rendeztek Silverstone-ban. Két egymásutáni hétvégén következett ugyanis a Brit Nagydíj és a Forma–1 70. Évfordulós Nagydíja.

Idén sem marad kiváltság nélkül ez a verseny. A 2021-ben bevezetett három sprintkvalifikációból az elsőt ugyanis Silverstone-ban rendezik meg, azzal a szándékkal, hogy ezzel még több nézőt vonzzanak a sportágba. Sokáig bizonytalan volt, hogy beengedhetnek-e nézőket a brit lelátókra és ha igen, mennyit. Az Osztrák Nagydíj is már telt házzal futott, s biztosan telt házas versenyhétvégét rendezhetnek az angolok Silverstone-ban.

Mi is az a sprintfutam?

Pénteken rendezik a sprintfutam időmérő edzését az első szabadedzést követően, s az itt elért eredmény alapján rajtol a mezőny szombaton és fut száz kilométert. Az itteni befutó sorrendje alakítja ki a vasárnapi főfutam rajtsorrendjét. A sprintfutam első három helyezettje kap pontokat. Az első helyezett három ponttal, a második kettővel és a harmadik egy ponttal gazdagodik.

Pillanatkép a 2020-as Forma–1 világbajnokság ötödik futamából
Fotó: MTI/EPA/Pool/Frank Augstein

Ross Brawn szerint komolyan fogják venni ezt a versenyt is a pilóták. „Úgy gondolom, hogy a versenyzők még egy bevásárlóközpont parkolójában is versenyeznének egymással a bevásárlókocsikkal. Ilyen a természetük, le akarják győzni egymást. Számukra pedig nincs rosszabb annál, minthogy legyőzzék őket.” „Én személy szerint nagyon optimista vagyok. Azt gondolom, hogy egy jó kis eseményünk, egy nagyszerű versenyünk lesz. A pilóták véleményem szerint mindent beleadnak majd. Azt gondoljuk, hogy Max (Verstappen) és Lewis (Hamilton) más és más céllal fordulnak be az első kanyarba csak azért, mert ez egy sprintverseny?” – tette hozzá a Forma–1 sportszakmai igazgatója.

A Forma–1-es résztvevők nagyon várják a hétvégi megmérettetést. Szinte mindenki felsőfokban beszél a versennyel és a pályával kapcsolatban. Ez az a futam, amit mindenki vár, és amelyet mindenki nagyon szeretne megnyerni, de főleg a brit pilóták hazai közönség előtt. Láttuk a holland rajongók mekkora fesztivált csináltak a Red Bull Ringen, várható, hogy az élményekre kiéhezett brit rajongók hasonlóan jó hangulatot hoznak majd Silverstone-ba.

A teljes cikk ITT olvasható el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.