A tető elejére szerelt légterelővel vadították meg a legnagyobb német SUV-t

A FAW-VW kooperáció által gyártott Talagon szabadidő-autó alapján készült az Endurance nevű tanulmány.

null

Noha a szabadidő-autók és a sportmodellek világa között kevés az átfedés, a FAW-VW konstruktőrei most mégis megpróbálkoznak azzal, hogy az 5,15 méter hosszú Talagon szabadidő-autóból faragnak sportkocsit. Az eredményt a Chengdui Autószalonon állították ki Endurance néven, és tényleg minden ötletüket megvalósították - olvasható az Autó-Motor cikkében.

Például fekete arcot készítettek az autónak, amiből épp csak egy keskeny peremnyi fehér szín villan ki, no meg a hűtőrácsot és fényszórókat magába foglaló krómkeret, fehér betéteket tettek a könnyűfém felnikre, tetőspoiler nem csak a karosszéria végére került, de rögtön a szélvédő mögött is találunk egy légterelőt. Az utastérben fekete-szürke kárpitozást használnak látványos dombornyomott mintával. Nem tudjuk, hogy a FAW-VW komolyan gondolja-e az Endurance modellt, vagy azt meghagyják egyedi tanulmánynak.

A teljes cikk ide kattintva érhető el.

Borítókép forrása: Autó-Motor

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.