Hatvan autónak szurkolhattak a nézők a köröstarcsai roncsderbin

Több százan kísérték figyelemmel a pályán zajló eseményeket, a versenyzők gondoskodtak arról, hogy nem volt hiány néznivalóban.

null

A köröstarcsai ligeti pályánál folyamatosan rengeteg érdeklődő figyelte a küzdelmeket, s kicsit ismét olyan érzésünk volt, mintha egy filmbe csöppentünk volna. A különleges autók rótták a köröket, látványos gyorsulásokban, előzésekben nem volt hiány.

Gyaraki Imre főszervező hírportálunknak elmondta, tavaly negyvenkilenc, idén pedig mintegy hatvan autóval jöttek el a versenyzők Köröstarcsára. Az indulók több kategóriában, terepgokartban, junior kategóriában, Lada kicsi és nagy kategóriában, autocross kicsi és nagy kategóriában, a roncsautók három géposztályában és szuperfutamokban mérhették össze a tudásukat, összesen mintegy 30 remek futamot tekinthetett meg a közönség szombaton. Gyaraki Imre kérdésünkre megerősítette, az ország számos tájáról, Bajától Salgótarjánig, Kecskeméttől Szegedig érkeztek versenyzők a derbire.

A főszervező kitért arra, hogy a nézőszám is jelentősen emelkedett tavalyhoz képest. – Úgy gondolom, hogy egy éve átmentünk a vizsgán, és ezt a versenyzők, illetve a nézők is érezték. A lehetőségek is nagyobbak voltak idén a szervezés terén – fogalmazott.

Gyaraki Imre hozzátette, komoly, féléves előkészítő munkára volt szükség, hogy a program létrejöhessen. Mint megtudtuk, három köröstarcsai is rajthoz állt a viadalon, Tóth Imre Zsolt, akik junior és autocross kategóriában indult, illetve a két Gyaraki Imre, a főszervező és 11 éves fia. Gyaraki Imre egyébként maga építette fia versenyjárművét, amiben egy 250-es Suzuki Burgman motor található, ő maga pedig egy 1500-as Ladával vágott neki a köröknek. Fia járművét januárban kezdte el összerakni, és a fiatalember már futamgyőzelmet, illetve második helyet is szerzett a teljesen édesapja által megálmodott gokarttal.

A tarcsai viadalon pedig annak lehettünk tanúi, hogy Imi éppen egy negyedik helyet szerzett. Édesapja értékelésében elmondta, látható volt, hogy az első négy autó „egy húron pendül”, és aki jól kapja el a rajtot, azt szinte lehetetlen vállalkozás megelőzni. Kérdésünkre apa és fia elárulták, hogy mind a hét hazai roncsderbin ott vannak, illetve Kecelen a Pintér Kupán, valamint Makón az Alföld Kupán is részt vettek.

A 11 éves fiatalember kérdésünkre elárulta, az első kanyarban kisebb ütközésbe keveredett, két vetélytársa is nekihajtott, így nehezebben tudott felzárkózni, és bár végig versenyben volt a harmadik helyért, és nem volt messze az első helyezett sem, végül negyedik helyen ért célba. Imi elmondta, járművével akár 70-80 kilométer/órás sebességgel is képes repeszteni az egyenesekben.

Jövőre 30 éves jubileum
Gyaraki Imre kiemelte, a viadal az országos bajnoki sorozat hatodik állomása, és jövőre várhatóan lesz egy pluszrendezvény is a községben annak apropóján , hogy Török Attila 30 éve kezdett el roncsderbizni Köröstarcsán. Lipcsei Zoltán polgármester hangsúlyozta, az önkormányzat a jövőben is támogatni fogja a versenyt, hiszen az a település életében kimagaslóan fontos szerepet tölt be. – Nagyon sokan nézték meg a rendezvényt, nagyon sokan látogattak el hozzánk Gyaraki Imréék szervező munkájának köszönhetően – fogalmazott.

Az eredeti cikket ITT érheti el. 

(Kiemelt kép: Illusztráció. Fotó: YouTube/Képernyőfotó)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.