Új márkajelzéssel együtt érkezik az új XUV700-as

A Mahindra XUV500 fölé és az Arturas G4 (Ssangyong Rexton) alá pozicionálják az indiaiak az új XUV700-ast, amellyel együtt logót is cserélt a márka.

null

Teljesen új műszaki alapot – W601 névre hallgat – fejlesztett a Mahindra, elsőként a most bemutatott XUV700-as hétszemélyes szabadidő-autót építik fel erre alapra, amelyet más modellekhez is használnak majd. Mivel a XUV500-asnál bejött (a hazai piacon hosszú várakozási idő alakult ki), megtartották a jellegzetes orrkiképzést, amelyet LED-es menetfénnyel és akár futófényes irányjelzővel tettek még látványosabbá, illetve egy új márkajelzést is prezentáltak - olvasható az Autó-Motor cikkében.

A műszerfalon a legújabb divatnak megfelelően egy üveglap mögött két kijelzőt találunk, alapesetben 8 colos a központi érintőképernyő és 7 colos monitor van a kormány mögött, extraként mindkét helyen 10,25 colos képátlójú kijelzőt helyeznek el. Utóbbi kivitelhez jár az AdrenoX elnevezésű digitális segéd az Amazon Alexa hangfelismerését használja. Az utastér hétszemélyes, a függönylégzsákok az utastér teljes hosszát lefedik, a vezető térdlégzsákjával együtt összesen hét légzsák vigyáz az utasokra.

A motor 2,0 literes turbó (200 LE/380 Nm) vagy 2,2 literes dízel (155 LE/360 Nm vagy 185 LE/420 Nm), mindkettőhöz opcionálisan választható az automatikus váltó és/vagy az összkerékhajtás, elöl-hátul független felfüggesztést használnak. Az alapár 4,8 millió Ft-nak megfelelő 1 199 000 rúpia, vételárakat még nem közölték, a forgalmazás csak 2022 második negyedévében indul Indiában, de mivel globális modellként tervezték a Mahindra XUV700-ast, az várhatóan eljut majd Európába is.

A cikk teljes tartalma ide kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.