2023-tól elektromos változatban is elérhető lesz a német kompakt

Az eddig látott Ultimate és GS Line változatok után képet kaptunk az Astra L alapváltozatáról is.

null

Noha nemrég már hírt adott az Opel az Astra L generációjáról, a most Rüsselsheimben megejtett világpremierre is tartogattak néhány fontos információt – írja az Autómotor.hu. Kezdjük azzal, hogy a gyártás részleteit mutató videóba egy-két vágókép erejéig megjelenik az autó alapváltozata, amelyen krómozottak a karosszériadíszek és emblémák, illetve az első lökhárító is eltérő kialakítást kap, alul oldalt függőleges csíkokat látunk, amelyek nem érnek hozzá a középső légbeömlőhöz; ez az új Mokka orrára hasonlít.

Fotó: Youtube

Közreadták az első fényképeket a benzinmotoros kivitelről is, lényegi újdonságnak csak a hatfokozatú, kézi kapcsolású váltó karja számít. A másik nagy hír, hogy 2023-tól akkumulátoros-elektromos változatban, Astra-e néven is megvásárolható lesz a német kompakt, ezzel párhuzamosan elárulták, hogy Kaiserslauternben épül a Stellantis németországi akkumulátor-gyára, ahol 2025-től évi 24 GWh kapacitásban, félmillió személygépkocsi számára készítenek akkumulátorokat – a mintegy 2 milliárd eurós beruházáshoz a német állam az erre a célra létrehozott alapjából 437 millió eurós támogatást ad.

Az eredeti cikket IDE kattintva olvashatják!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.