Letették az új autógyár főhadiszállásának alapkövét Vuhanban

2024-ben kerül át hivatalosan is a Lotus székhelye Kínába, nem sokkal később pedig a most épülő kínai gyár is megkezdi a működését.

null

A kínai Vuhan városában ünnepélyesen letették a Lotus új főhadiszállásának alapkövét, az eseményen a ott volt Eric Li, a Geely Holding elnöke, Feng Qingfeng, a Group Lotus elnök-vezérigazgatója és Li Bin, a Nio autómárka alapítója, a Lotus egyik befektetője. A tervek szerint 2024-re épül fel az új cég- és fejlesztési központ, és már folyamatban van Vuhan városa mellett az új Lotus autógyár építése is, ahol majd az új villanyautókat fogják gyártani – ezt pár hónappal a főhadiszállás átadását követően avatják majd fel.

A belső égésű motorral szerelt Emira és az Evija nevű szuperautó gyártása marad Nagy-Britanniában, az új padlólemezre felépített villanyautók már Kínában készülnek majd. 

Először a Type 132-es kódnéven fejlesztett nagyméretű szabadidő-autót ismerhetjük meg 2022-ben, majd 2023-ban a négyajtós kupé karosszériával rendelkező nagyautót leplezik le (Type 133), 2024 a Lotus számára az új modellek gyártásának beindításáról szól majd. 2025-ben leplezik le a Type 134-es, középkategóriás szabadidő-autót, az elektromos palettát pedig a Type 135-ös sportkocsi teszi majd teljessé 2026-ban. 

Borítókép: FLICKR

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.