Hivatalos kémfotókon látható a következő Mini

Még 2020 utolsó napjaiban jelentek meg az első képek a háromajtós prototípusról.

null

Még 2020 utolsó napjaiban jelentek meg az első kémfotók a háromajtós Mini erősen álcázott prototípusáról, most gyakorlatilag ugyanezeket a képeket kapjuk meg hivatalos forrásból abból az apropóból, hogy megkezdődött a 2023-as modellévben érkező új generáció beharangozása. Ez egyébként egybeesik az új márkaszlogen – Big Love – bevezetésével is.

Az autóról annyit tudunk, hogy bőr helyett már vegán kárpitokat használnak majd a belső térben, a karosszéria külsejéről pedig eltüntetik azokat a díszeket, amelyeket feleslegesnek ítéltek meg a formatervezők. A leleplezésig továbbra is csak találgatni tudjuk, mi célt szolgál a csomagtérfedél oldalának furcsa kanyarítása, talán az eddiginél hangsúlyosabb lesz a brit zászlóra utaló LED-es hátsó lámpa? A képeken egyébként az akkumulátoros-elektromos változat látható, amely várhatóan már hagyományos – padló alá helyezett, lapos – telepet kap, aminek a kapacitását is megnövelik majd.

 

Az eredeti cikket ITT érheti el. 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.