Vera több mint 20 éve él a Frankel Leó utcában, imádja a környéket, és egyáltalán nem tervezte a költözést – olvasható a Lakáskultúra cikkében.
Ám amikor nemrégiben egy nagyobb összeget örökölt, úgy gondolta, minden szempontból az a legjobb döntés, ha ingatlanba fekteti a pénzt, és egyúttal új otthont keres magának.
Nagyon konkrét elvárásokat fogalmazott meg: a közelben akart maradni, és erkélyes lakást szeretett volna venni, liftes házban, a legfelső szinten.
Szerelem első látásra
Hónapok teltek el, mígnem egy este azzal hívta fel a feladattal megbízott ingatlanos, hogy szerinte megtalálta, amit kerestek. Másnap már reggel nyolckor ott volt Vera az ikonikus Bambi-házban (a Janáky-féle OTP-társasház) található lakásban, és szinte azonnal eldöntötte, hogy megveszi. Első pillantásra beleszeretett.
Az átalakítással Weiner Judit belsőépítészt bízta meg, akit egy közös barátnőjük mutatott be neki.
Verának kezdettől fogva határozott elképzelései voltak, ennek ellenére remekül megértették egymást a szakemberrel, végig harmonikusan tudtak együttműködni.
A teljes cikk IDE kattintva olvasható.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)