Eszter és családja hat éve él az 1930-as években épült társasházban. Miután összeházasodtak, férjével úgy döntöttek, hogy első közös otthonukat teljesen a saját elképzeléseik szerint alakítják ki, ezért eleve felújítandó és jól formálható ingatlant kerestek, Budapest zöldövezetében. A nyugodt otthon, ahol most a háromtagú család él, mindezt megtestesíti – olvasható a Lakáskultúra cikkében.
Hatalmas lendülettel vágtunk bele a kutatásba, és ez volt az első cím, amit megnéztünk. Amikor kijöttünk, hitetlenkedve néztünk egymásra: az egyszerűen nem lehet, hogy az első lakás, amit megnézünk, pontosan megfelel az elvárásainknak
– idézi fel a kezdeteket.
Ahol a töltekezésé a főszerep: nyugodt otthon személyre szabva
Az átalakítás során egy személyre szabott, a szükségleteiket maximálisan kielégítő „családi fészket” teremtettek, amely nem csupán funkcióiban igazodik tulajdonosaihoz, de karakterében is tükrözi a benne élők stílusát, ízlését.
Egy nagyvárosban folyamatosan rengeteg impulzus ér minket, éppen ezért harmonikus, tereiben arányos otthoni környezetre van szükségünk, hogy kipihentek és kiegyensúlyozottak lehessünk. Nap mint nap rengeteg emberrel kommunikálunk, sokat dolgozunk, így itthon nem vágyunk a vibrálásra
– magyarázza Eszter.
A munkálatok során még az emeleti szinteket tartó főfalat is kibontották – egy fém tartószerkezettel váltották ki, amely most alapvetően meghatározza a hangulatot. A végeredmény egy átgondolt és átlátható, ugyanakkor merészen egyéni lakás. A tágas, napfényben fürdő központi tér mellett egy szülői háló, egy önálló gardróbhelyiség, egy gyerekszoba, két fürdő és egy műhely áll a család rendelkezésére.
A teljes cikk IDE kattintva olvasható.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)