Ősszel, ahogy hűl a levegő, szép sorra megadják magukat a nyári balkonnövények. Megfakulnak, elbarnulnak, kiszáradnak, így egyre szomorúbban festenek virágládáink. Szerencsére létezik egy csodanövény, mely a legnagyobb hidegben is szépen díszít, meg sem kottyannak neki a mínuszok és jól tűri, ha belepi a hó – olvasható a Lakáskultúra cikkében.
Ez a csodanövény a díszkáposzta, mely üde színfoltja lehet teraszunknak vagy kertünknek a hideg évszakokban is.
Ráadásul gondozása és tartása nem bonyolult, kezdő kertészeknek is nyugodt szívvel ajánljuk!
Az ősz sztárja a díszkáposzta!
A díszkáposzta egy nemesített növényfaj, valójában a káposzta egyik változata. Annak ellenére, hogy elsődlegesen dísznövény, káposzta jellege miatt alkalmas fogyasztásra is. Hihetetlen, mennyi vitamint tartalmaz! Kétnyári növény, ami azt jelenti, hogy az első évben csupán a fodros levelekből áll a növény teste, a második évben hoz virágot és termést.
Gondozása nem igényel sok feladatot, csak locsolni kell.
A fagyok beálltáig tartsuk nedvesen a földjét, ezután pedig csak leveleit permetezzük. Télre érdemes a cserepet vagy növényládát betakargatni, hogy gyökérzete ne fagyjon meg. Egyébként kitűnően bírja a hideget, nem kell amiatt aggódni, hogy nem éli meg a tavaszt.
Üde színfolt
A díszkáposzta szezonja ősszel kezdődik, ilyenkor kerül ki a virágboltok, növénykereskedések polcaira is. Ugyanis nyáron közönséges káposztának tűnnek zöld színük miatt.
Viszont ahogy csökken a napsütéses órák száma, csökken a levelek klorofill tartalma, így a díszkáposzta gyönyörű lilává, kékké vagy rózsaszínné változik.
Látványos levelei miatt a díszkáposzta fantasztikus színfolt lehet az őszi kertben – épp abban az időszakban teljesedik ki pompája, amikor nyári kedvenceink már kevésbé díszítenek. A növény 10 Celsius fok alatt a legszebb.
Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)