A madáretetés során egyszerre gazdagodhatunk a madármegfigyelés örömével, valamint segíthetünk a madaraknak, hogy könnyedén átvészeljék a telet. Ahhoz azonban, hogy segítsünk, és ne okozzunk bajt, fontos, hogy néhány egyszerű szabályt betartsunk – olvasható a Lakáskultúra cikkében.
A madáretetés időszaka
A téli madáretetés időszaka nagyjából december elejétől, március második feléig tart.
Az etetőre látogató madarakat, az első tartós fagyok beköszöntétől, a fagyok megszűnéséig lássuk el élelemmel.
Nagyon fontos, hogy a költési időszakban, a fiókák kikelése után ne helyezzünk már ki madáreleséget, mivel a fiókák nem tudják megemészteni a magokat, és ez a pusztulásukat okozzhatja!
Csak a megfelelő eleséggel etessünk!
A legolcsóbb megoldás, ha napraforgómaggal töltjük fel a madáretetőt, a legtöbb kistestű madár nagyon kedveli a különböző magvakat. Vásárolhatunk kész magkeverékeket is, ezek többnyire napraforgó, búza, köles és kukorica keverékéből állnak. Az etetőre látogató madarak szívesen fogyasztják a cinkegolyót is, ebből olyan kiszerelésűt vásároljunk, amely nincs egyesével csomagolva, így megelőzhetjük, hogy az etetési szezon végére, a golyók hálóiból jelentős mennyiségű hulladék keletkezzen.
A golyókat hengeres vagy spirális cinkegolyó tartóban, a fák, bokrok magasabb ágaira lógassuk.
A rigók és a meggyvágók szeretnek a talajon keresgélni, számukra, almagerezdeket, almacsutkákat is szórhatunk a földre, az alma egy részét a cserjék ágaira is szúrhatjuk. Most, hogy végig vettünk, milyen élelmet adhatunk a madaraknak, nézzük meg, mi az, amivel tilos őket etetni. Kenyérrel és kenyérmorzsával soha ne etessük őket, mert megsavanyodik a begyükben, és ez könnyen a pusztulásukhoz vezethet. A romlott, penészes vagy sózott eleségek szintén alkalmatlanok a madarak etetésére.
Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)