A felújítás során igazán izgalmas enteriőröket hoztak létre a tulajdonosok a szakemberek segítségével – olvasható az Lakáskultúra cikkében. A látványvilágát Gölöncsér Flóra lakberendező álmodta meg, a helyiségek kialakítása pedig Takács Ákosnak munkáját dicséri.
Falakat bontottak, újragondolták az alaprajzot
A közel 100 m2-es lakás igen rossz állapotban volt, így kedvük szerint formálhatták újra, egészen az alapoktól kezdve.
A teljes körű felújítás során falakat bontottak ki és helyeztek át úgy, hogy a helyiségek tökéletesen megfeleljenek az új funkcióknak.
Mivel az épület főfala keresztben húzódik végig a lakáson, az alaprajz számos variációs lehetőséget hordozott magában.
– A belső tér újragondolásának átfogó koncepciója két irányelv egyesítéséből született meg.
Az egyik alapgondolat az volt, hogy a telítetlen színek absztrakt módon határozzák meg a látványt, a másik, hogy tükröződő és áttetsző felületek jelenjenek meg a lakás egész területén, aranyfényű réz, króm és fekete fémelemekkel kiegészítve
– mesélik a szakemberek.
Különleges térélmény: bekukkant a modernizmus
Flóra tervezte meg a bútorok, lakástextilek, lámpák ideális összeállítását, Ákos pedig több verziót készített az alaprajzra.
„Nem elégedtünk meg a szokásos belsőépítészeti elemek felsorakoztatásával, ehelyett inkább egyedi megoldásokra törekedtünk, így most az egymásba fűződő terek különleges hatást keltenek. Olyan érzés, mintha egy festményben, pontosabban egy kollázsban járnánk, élnénk” – osztja meg velünk Flóra az exkluzív otthon létrejöttének történetét. Az üveg- és fémfelületek, illetve a tükrök kiemelik a karakteres színeket és vizuálisan megduplázzák a tereket.
Alapvetően az egyszerű geometria, a jellegzetes színpaletta és az exkluzív anyagok használata határozza meg az otthon karakterét.
Az alkotók számára inspirációként Adolf Loos munkái szolgáltak, ugyanis a neves bécsi építészt a 20. század elejének egyik leginnovatívabb gondolkodójaként tartják számon.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Borítókép: Tetten érhető modernizmus! A tükörrel borított dohányzóasztal és a tévé feletti szekrény optikailag tágítja a teret, utóbbi még a klímát is láthatatlanná teszi (Fotó: Bánkuti Béla)