Megnyílt az egyedi utat járó portál ideiglenes galériája

A youngart.hu célja, hogy felkarolja a tehetséges művészeket, és összekösse őket a nagyközönséggel. Most pedig megnyitották első galériájukat a MOM-ban!

null

A műgyűjtés egy életstílus jelképe is! – üzeni az egyedi utat járó youngart.hu online galéria, amely elsőként nyitott üzletet a MOM Parkban. A karácsonyig nyitva tartó ideiglenes galériában megelevenednek a műalkotások, s ezúttal a szó szoros értelmében - írja a Lakáskultúra magazin.

A Porsche tiszta, fehér vászonként biztosított alapot a galéria vezető művészei részére, hogy egy egyszeri és megismételhetetlen performansz keretében mutathassák meg, hogy a kortárs művészet élmény.

A négy művész, Juhász Szilárd, Kővári Kamillavirág, Révész Ákos és PAF által megfestett absztrakt installáció négy különálló egységet alkot, amely mind egyben, mind részleteiben is tökéletesen élvezhető. Az önmagán túlmutató képzőművészeti alkotás megszületéséhez éppen oly szükséges volt a pillanat megragadása, mint a négy művész egymással való kommunikációja, összhangja, valamint a festői egyediség, a formanyelv és a színharmónia megteremtésére.

A youngart.hu kifejezett szándéka, hogy az egyetemes képzőművészeti kultúra részét képező kortárs magyar alkotások interpretálása mellett egyre színesebb és szélesebb közönséget szólíthasson meg, és bebizonyíthassa, hogy a magas élvezeti értékkel bíró festmények, szobrok, fotók vagy grafikák, értékálló befektetési lehetőségek is.

A műtárgyvásárláshoz és műgyűjtéshez inspirációt adó kulturális térben a látogatók tanácsot kérhetnek a youngart.hu szakértőitől, akik örömmel nyújtanak segítséget a saját vagy vállalati gyűjtemények felépítéséhez, amellyel egyedibbé tehetik otthonukat.

A látogatóknak lehetőségük nyílik megismerni az ADA Möbelwerke jövő évi kanapékollekciójának legújabb darabjait is, és ha ez nem lenne elég, a helyszínen vásárlók között kisorsolásra kerül egy letisztult és kényelmes ADA fotel is. Hiszen mi lehetne jobb annál, mint hátradőlve egy kényelmes karosszékben, festményeken merengeni?

A youngart.hu bemutatkozása

A youngart.hu online galéria elsődleges célja, hogy összekösse a fiatal tehetséges művészeket a műkedvelő nagyközönséggel. Ezen kívül, hogy áthidalja a vásárlói és eladói igények közt tátongó szakadékot. A platformon ma már több mint 1000 egyedi és eredeti képzőművészeti alkotás található meg egy helyen és elérhető áron.

Ma a kortárs műtárgyak ugyanolyan rangú kiegészítői életünknek, mint a szépen formatervezett bútorok vagy akár az autók. Egyre többen szeretnék egyedi, eredeti festményekkel, szobrokkal és egyéb műtárgyakkal díszíteni otthonukat vagy irodájukat.

Erre az igényre a fiatal, képzett művészek alkotásai nagyszerű megoldást jelenthetnek.

Számukra azonban gondot jelenthet a vásárlói közönség elérése. A youngart.hu oldallal egy olyan platformot biztosítunk, ami mindkét oldal számára megoldást és segítséget nyújt ebben.

Emellett kiemelt cél a youngart számára a fiatal művészek felkarolása, munkájuk támogatása. Ez az értékesítési célok mellett egyéb támogatási formákkal valósítanak meg. A két cél kombinálása egy olyan értékteremtő kezdeményezést formál, ami egyedülálló Magyarországon és a régióban.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Borítókép: A youngart.hu galériája (Fotó: Benda Fruzsina/Lakáskultúra)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.