Titkos rekesz a konyhában: Így tüntethetjük el szem elől a hasznos, de zavaró háztartási gépeket

Először csak a kávégép, majd a pirítóskészítő, a turmixgép és a vízforraló kérezkedik a pultra.

null

Egy titkos rekesz a lakás bármely pontján jó szolgálatot tesz, ámde az el sem tudtuk képzelni eddig, hogy a konyhában is bevethető. Hiszen ez az a helyiség, ahol fiókok tucatja rejtik el a millió csetreszt: a fedőket, szedőkanalakat, krumplinyomót, teaszűrőt és társaikat. A fiókok egyszerűen benyelik az eszközöket, és velük együtt a rendetlenséget is – olvasható a Lakáskultúra cikkében.

Hová kerüljön a sok elektromos eszköz?

Igen ám, de számos olyan konyhai kellék létezik, amit nem lehet csak úgy, egyszerűen fiókba suvasztani. Gondolunk itt például a vízforralóra, kenyérpirítóra, turmixgépre, vagy akár egy tésztagyúrásra is alkalmas konyhai robotgépre. 

Nem ritka, hogy ezek a készülékek alkalmi jelleggel a konyhapultra kerülnek, aztán az egyszerűség kedvéért hosszabb időre ott is maradnak.

Hiszen minek elpakolni, újra elővenni, ha úgyis szükség van rá néhány nap múlva… A végeredmény: zsúfolt konyhapult, amin ellehetetlenül az a funkció, amire eredetileg hivatott a felület. Vagyis főzés előkészítése, zöldségpucolás, panírozás, stb. És egy idő után óhatatlanul eljön az a pont, amikor besokall az ember és elkezdi keresni a helyét a sok elektromos készüléknek. De hová lehet ezeket rakni?

Zseniális megoldás: titkos rekesz

Az újépítésű, modern lakásokhoz tartozó kicsi kamrák nagyon gyorsan megtelnek a készülékekkel. Ám amikor kiderül, hogy a kenyérpirító és társai miatt nem fér el a liszt, cukor, zsemlemorzsa a spájzban, megint csak a konyhapulton landolnak ezek az eszközök. Nem elég, hogy elfoglalják a helyet: így, csapatostul nem is igazán esztétikusak.  Hogy mi lehet akkor megoldás? 

Egy bloggerlány zseniális ötletet mutatott az interneten: a konyhapult hátsó fala elé egy titkos rekeszt tervezett.  

Mivel a titkos rekesz a pult teljes szélességében fut a fal mellett, így elég nagy a befogadóképessége. Igaz, így a pult mélységéből vesz el felületet, ám ezt némi előre gondolkodással már a konyha beépítésekor korrigálhatjuk egy szélesebb munkalappal. Azt nem állítjuk, hogy olcsó megoldásról van szó, az viszont biztos, hogy igen praktikus.

Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.