Nyári slágerfőzelék, változatos feltétekkel

A tökfőzelék sokunk kedvence, több változatot is mutatunk.

null

A tökfőzelék a nyár egyik slágere, nem véletlenül. Többféleképpen elkészíthető: van, aki rántással, más tejfölös habarással dúsítja, de olyan is akad szép számmal, aki ezek nélkül készíti. Önmagában is finom, de a sült kolbász, a virsli és a fasírt is remekül passzol hozzá. 
 

Tökfőzelék csirkemell pörkölttel

  1. A tökfőzelék elkészítéséhez a megpucolt és felaprított hagymát a felforrósított zsíron megdinszteljük. Ha már üveges, hozzáadjuk a lisztet, gyorsan elkeverjük, nehogy megégjen.
  2. Beleöntjük a tejfölt, hozzáadjuk a tököt és az apróra vágott kaprot. Kevés vizet öntünk rá, sóval ízesítjük és addig főzzük, amíg a tök megpuhul. Ha nem találjuk elég sűrűnek, akkor sűríthetünk rajta még rántással, vagy habarással.
  3. A csirkemell pörkölthöz a hagymát apróra vágjuk és a felforrósított zsíron megdinszteljük. Hozzáadjuk a szeletekre vágott paprikát és a félbevágott paradicsomot, majd együtt pároljuk néhány percig. Végül beletesszük az apró kockára vágott csirkemellet és fehéredésig sütjük. A tűzről lehúzva megszórjuk a pirospaprikával és visszatesszük a tűzre. Sózzuk, borsozzuk, felöntjük kb 1-1,5 dl vízzel és puhára főzzük. A tökfőzelékkel együtt kínáljuk. 

    IDE KATTINTVA még több tökfőzelék receptet talál!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.