Meggyújtották a gyertyát a pápai Esterházy-kastély udvarán

Aranyvasárnap az Esterházy-kastély udvarán fellobbant a város adventi koszorúján a negyedik gyertya is.

null

Az ünnepségen Áldozó Tamás polgármester karácsonyváró gondolatokkal köszöntötte a megjelenteket olvasható veol.hu cikkében.

A negyedik gyertya jelentése az adventi koszorún a szeretet, Keresztelő Szent Jánost jelképezi, aki Jézus eljövetelét hirdette az embereknek. A gyertyalángot Kovárczy Emese, a Sarokkő Baptista Gyülekezet vezetője lobbantotta lángra, előtte pedig Áldozó Tamás osztotta meg gondolatait a pápaiakkal. A város polgármestere beszédében köszönetet mondott a történelmi felekezeteknek a négy adventi vasárnapi szolgálatukért és azoknak, akik sokat dolgoztak azért, hogy az adventi hangulat a városban megvalósulhasson.

- Ebben az évben más, jobb, igazi karácsonyi hangulat volt a belvárosban és az Esterházy-kastély udvarán, sokan és sokat dolgoztak ezért, köszönet érte. Úgy gondolom, idén sikerült egy olyan mércét felállítani, ami mértékadó lesz a jövőre nézve. Advent azon része, amit nagyközösségben éltünk meg, véget ért, innentől kezdődik a családi csodavárás, ehhez kívánok meghitt, békés karácsony estét.

A gyertyagyújtási ceremónián közreműködött a Sarokkő Baptista Gyülekezet, valamint Mező Lászlóné és Nagy Imre szavalata színesítette a programot. 

Borítókép: Utoljára a szeretet szimbólumát gyújtották meg Fotó: Haraszti Gábor/veol.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.