Egy madárfaj jókora meglepetést okozott Pannonhalmán + Fotók, videó

Rengeteg család, sőt kamaszok is kilátogattak a hétvégi Európiai Madármegfigyelő Napok programjaira. Térségünkben négy helyszínen, Dunaszegen, Győrszentivánon, Fehér-tón és Pannonhalmán várták az érdeklődőket.

null

– Ez egy nemzetközi kezdeményezés, amelynek egyik fő célkitűzése, hogy közelebb hozza az embereket a madárvilághoz – mondta el Győrig Előd, a szervező  Magyar Madártani Egyesület Kisalföldi Csoportjának titkárhelyettese a pannonhalmi madármegfigyelésen és gyűrűzésen. 

– Általánosan megfigyelhető, hogy az agrár területeken élő fajok létszáma drasztikusan lecsökkent az utóbbi évtizedben, az erdei madárállomány viszonylag stabilnak mondható.

Az erdőben haladva kiderül az is, hogy a veréb hangja inkább „csip-csip”, míg a csúszka azt mondja „csú-csú”. Legalábbis a legtöbb esetben, ugyanis utóbbi faj rendkívül változatos hangadásra képes.

Már közel 100 éve gyűrűzzük a madarakat, de még mindig derülnek ki újdonságok. Itt a pannonhalmi arborétumban végzett gyűrűzéseink alkalmával találkoztunk búbos cinegével. Ez a madár a fenyőerdőket kedveli, de úgy látszik elkezdett lehúzódni a Pannonhalmi-dombvidék felé.

Mikó Ágnes az egyesület tagja a Győr-Moson-Sopron vármegyei portálnak, a Kisalföldnek hozzátette, az ilyen programok nemcsak a fiataloknak, hanem a felnőtteknek is remek lehetőséget kínálnak arra, hogy kiszakadjanak a mindennapi rutinból.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.