Szeptember 21-én, az Alzheimer világnapján közös sétával és flashmobbal hívták fel a figyelmet a betegségre Győrben, a Városháza előtt – számolt be róla a Kisalföld.hu. Az esemény megnyitóján Rosinger Tímea, Győr önkormányzatának szociális és egészségügyi ellátásért felelős tanácsnoka arról beszélt, hogy senki se felejtse el: a demencia mindenki elérhet. Ami ma valakinek a jelene, lehet, hogy egyszer majd valakinek a jövője lesz. Dr. Laczkovits Takács Tímea, az önkormányzat Humánszolgáltatási Bizottságának elnöke pedig kifejtette: minél többen sétálnak, annál inkább felhívhatják a figyelmet a betegségre. Az is elhangzott a megnyitón, hogy szükséges az összefogás, hiszen Magyarországon Alzheimerrel 250-300 ezer ember küzd, a családtagok számára pedig a betegséggel való küzdelem mentális, anyagi és fizikai kimerüléssel jár.

Közös tánc az Alzheimer ellen Győrben
A megnyitót követően a Széchenyi István Egyetem Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium táncművészeti tagozatos 6. és 7. osztályos tanulói egy pár perces flashmob produkcióval (az Earth Wind and Fire együttes klasszikus September című zenéjének dallamaira) alapozták meg a kellemes hangulatot. A közös táncos megmozduláshoz az idős klubok tagjai és a sétán évek óta résztvevők is csatlakoztak, így egy generációkon átívelő performansz valósult meg, mely újfent felhívta a figyelmet arra a sokszor hangoztatott üzenetre, hogy az Alzheimer-kór és az időskori demencia – közvetve vagy közvetlenül – korosztálytól függetlenül mindannyiunkat érinthet. A diákok felkészítő, koreográfiáért felelős tanára Kara Zsuzsanna mesternő és művészeti szakmai vezető. A flashmobot követően a közös Alzheimer világnapi sétára került sor a Városház tér – Baross utca – Király utca – Duna kapu tér – Kossuth-híd – Kálóczy tér útvonalon. A végállomáson a résztvevőket közösségi élményként egy laza és kötetlen beszélgetések mellett elfogyasztható brunch várta.















