Szeptember 1-jén nemcsak a diákok tértek vissza az iskolákba, hanem jelentősen megváltozott a közlekedési rend is Veszprém belvárosának egyik legforgalmasabb részén. Visszakapcsolták a korábban üzemen kívül helyezett közlekedési lámpákat, több parkolóhely megszűnt, az első reggeli tapasztalatok alapján pedig máris akadtak olyanok, akik inkább a kényelmesebb, szabálytalan megoldást választották a néhány perces séta helyett.
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, szeptember 1-jére, az iskolakezdéshez igazodva ismét működésbe léptek a Hangvilla utáni útszakasz közlekedési lámpái Veszprémben. A változtatás célja elsősorban az, hogy az iskolák környékén közlekedő gyerekek és gyalogosok biztonságosabban kelhessenek át az úttesten.

Fotó: Fülöp Ildikó/Napló
A lámpák visszakapcsolása mellett a parkolási rend is jelentősen megváltozott. Az Iskola utcában, valamint a Makmoiselle előtti területen több korábban használható parkolóhely megszűnt. Az új rendszerben rövid idejű, úgynevezett Kiss&Go megállási lehetőségeket alakítottak ki, hogy az autóval érkező szülők biztonságosan kitehessék gyermekeiket, majd továbbhaladhassanak. Az első napokban a kritikusabb pontokon rendőrök segítik a közlekedés biztonságát.
Az iskolakezdésre megváltozott a közlekedési rend
A reggeli helyszíni tapasztalatok alapján az új rendszer megszokása még időt igényelhet. A Petőfi Színház környékén egymáshoz közel található a Szilágyi és az Ipari iskola is, így a reggeli órákban különösen nagy a forgalom. A Szilágyi iskola környékén korábban sem volt igazán sok lehetőség a parkolásra, az Ipari iskola esetében pedig az Iskola utcában már nem lehet megállni. A gyógyszertár előtt mindössze két kijelölt hely áll rendelkezésre, ám a reggeli órákban természetesen nemcsak ezekben álltak autók: járművek várakoztak előttük és mögöttük is.
A Dózsa György úton szintén több autós állt meg, hogy ott tegye ki az iskolába érkező gyerekeket. Ez ugyan sokszor kényelmes megoldásnak tűnik, de amíg a gyerekek kiszállnak az autóból, a járművek mellett vagy mögöttük közlekedőknek fokozottan figyelniük kell. Igaz, ezen a szakaszon szélesebb az úttest, így valamivel könnyebb kikerülni a megálló autókat.






















galéria
Visszakapcsolták a lámpákat, megszűntek a parkolóhelyek – ilyen volt az első iskolai reggel Veszprémben
1/26
Visszakapcsolták a lámpákat, megszűntek a parkolóhelyek – ilyen volt az első iskolai reggel Veszprémben
Inkább szabálytalanul állnak meg, minthogy gyalogolni kelljen
A színház másik oldalán, az Erzsébet liget felé azonban egészen más kép fogadta a reggeli járókelőket. A Kiss&Go terület szinte teljesen üres volt, mindössze egyetlen autó állt ott. Hasonló volt a helyzet a Petőfi Színház használaton kívüli buszmegállójában is, amelyet szintén rövid idejű megállásra jelöltek ki.
Pedig ezek a lehetőségek éppen azért jöttek létre, hogy a gyerekeket biztonságosabb körülmények között lehessen kitenni az iskola közelében. Innen mindössze néhány perc sétával elérhetők az intézmények, úgy tűnik azonban, hogy sokan továbbra is inkább közvetlenül az iskola előtt szeretnének megállni.
A lámpa máris hosszú sort okozott
A Makmoiselle előtt a megállni tilos jelzések hatására nem parkoltak autók, a közlekedés azonban így sem volt zökkenőmentes. A reggeli órákban hosszú sor alakult ki azokból a járművekből, amelyek balra szerettek volna kanyarodni a Mackó irányában, vissza a színház felé.
A közlekedési lámpa ugyanis időről időre megállította a forgalmat, a kocsisor pedig egészen a Kórház utca aljáig ért. Korábban ezen a szakaszon lámpák nélkül, a forgalom saját ritmusában haladt, az új rendszer első reggelén azonban már jól látszott, hogy a jelzőlámpás irányítás jelentősen megváltoztatja a forgalom dinamikáját.















