Március 24-én megrendezésre került az Iskolai közösségi szolgálat szakmai nap és börze, amely pont ezért jött létre, hogy segítsen eligazodni a jelenlegi kavarodásban.
Iskolai közösségi szolgálat a járvány alatt
A koronavírus-járvány sok egyéb mellett az iskolai közösségi szolgálatok teljesítését is bonyolította.

A rendezvény keretén belül számos előadást és kerekasztal beszélgetést tekinthettek meg az érdeklődők, melyek során töviröl hegyire elmagyarázták az iskolai közösségi szolgálatot érintő jelenlegi szabályokat. Emellett olyan önkéntesek meséltek élménybeszámolókat, akiket a közösségi szolgálat indított el ezen azúton.
Ha pedig már végeztél valami közösségi munkát, ám az valami okból félbemaradt, az se baj.

Fotó: Pexels
A rendezvény utolsó szegmensében ugyanis jó pár civil szervezet mutatkozott be, akikhez jelenleg is el lehet menni.
Az eredeti cikket ITT érheti el.
Kiemelt kép: Pexels
Fontos híreink
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
Belföldi híreink
Külföldi híreink
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en