Az ELTE-n találkoztak az informatikatudomány fiatal szakértői

A virtuális térben adott otthont az ELTE Informatikai Kara a 35. OTDK Informatikatudományi Szekciójának.

null

Az Informatikatudományi Szekció nyitórendezvényén Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár, Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal tudományos és nemzetközi elnökhelyettese, Borhy László akadémikus, az ELTE rektora, továbbá Szendrő Péter, az OTDT elnöke mondott beszédet. Horváth Zoltán dékán, a szekció ügyvezető társelnöke, illetve Kozsik Tamás, az OTDT Informatikatudományi Szakmai Bizottság elnöke is köszöntötte a résztvevőket.

Az egyébként is népszerű szekcióba a rendkívüli helyzet ellenére rekordszámú pályázat érkezett be. A 17 hazai és határontúli intézményből összesen 188 hallgató 165 dolgozattal nevezett. Az ELTE hallgatói a szekció 19 tagozatában összesen 24 díjat szereztek: hárman első, hatan második, öten harmadik helyen végeztek. Tíz főt pedig különdíjjal értékeltek. Idén a legjobb témavezetőnek járó Imreh Csanád Emlékérmet Gyíres-Tóth Bálint, a Budapesti Műszaki Egyetem egyetemi docense vehette át. A szekció honlapján elérhetőek a további eredmények és a tartalmi kivonatok is olvashatók.

A kép illusztráció
Fotó: Flickr

A kivitelezésen kívül az idei év újdonsága, hogy a tagozatok első helyezettjei részvételi jogot szereznek a várhatóan augusztus végén megrendezendő, személyes részvételű prezentációs versenyre, az OTDK Plusz konferenciára.

A szakmai tartalom mellett az egyetem mindent megtett, hogy teljes élményt nyújtson a részt vevő hallgatók és érdeklődők számára. Szabadidős tevékenységek között többek között szerepelt virtuális sörkóstoló és jógaóra is. A Tudományon.hu szerint legnagyobb „sikere volt többek között a 3D-s virtuális kiállításnak, ahol azokat a támogatókat kereshették fel az érdeklődők, akiknek elérhető standja »épült« a platformon belül; köztük például az OTP Bankot, a globális pénzügyi szolgálatokat nyújtó a Morgan Stanley-t, az Országos Tudományos Diákköri Tanácsot vagy az ELTE IK-t.”

A háromnapos rendezvény az OTDK rendezői staféta átadásával zárult. A két év múlva esedékes 36. konferencia Informatikatudományi Szekcióját a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rendezi.

Az eredeti cikket ITT érheti el.

Kiemelt kép: Flickr

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.