Hatalmas nyeremények várják a véradásra jelentkező hallgatókat
Az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt közösen buzdítja véradásra a fiatalokat.
Az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt közösen buzdítja véradásra a fiatalokat.
Minden egyetemi polgárnak biztosítani kell a jogot a részvételhez az EU mobilitási programjaiban.
Válaszlevelet küldött Vidnyánszky Attila, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kuratóriumának elnöke a kijelentéseit kritizáló hallgatóknak.
Az elmúlt tanévekben nagyjából minden hatodik-hetedik külföldre utazó erasmusos egyetemista a nehéz körülmények között élők közül került ki.
Nem kell elkeseredni, ha rossz hír jött az egyetemi, főiskolai felvétel után: lehetőség van a pótfelvételire, de már módosított feltételekkel.
Az érintett tíz intézmény idén augusztustól működhet rugalmasabb keretek között.
Ma már teljességgel elképzelhetetlen, hogy a tanárok maguk szabják meg, hogy mikor és hogy vizsgáztassanak.
Célunk, hogy hibák nélkül, a szabályok, rendeletek és törvények szigorú betartása mentén haladva működjünk – mondta lapunknak az SZFE vezetése.
A tervek szerint 2024-ben, várhatóan 6–8 ezer hallgatóval és 500 oktatóval indulhat majd meg az intézmény működése.
Az SZFE előző vezetésének időszakából származó dokumentumok szerint az egyetem gyakorlatilag bárkinek kiállíthatott oklevelet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hosszú kihagyás után júliusban ismét tétmérkőzés vár rá, ha ezúttal nem okoz csalódást a szurkolóinak.
Panyi Miklós ismertette a részleteket.
Az ukrán elnök sürgette a magyar vétó kijátszását is.
A világ döbbenten figyeli, hogyan vált az érdeklődő vádlottá.
A miniszterelnök politikai igazgatója értékelte a Tisza Párt kongresszusát.
Magyar Éva a Szent Lúcia-részben kapott fontos szerepet.
Kőszegdoroszlón polgármestert és képviselőket, Gárdonyban pedig önkormányzati képviselőket választanak.
Ezt nem fogják elhinni!
A miniszterelnök politikai igazgatója értékelte a Tisza Párt kongresszusát.
Magyar Éva a Szent Lúcia-részben kapott fontos szerepet.
Kőszegdoroszlón polgármestert és képviselőket, Gárdonyban pedig önkormányzati képviselőket választanak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.