Egykorvolt egyetem

Ma már teljességgel elképzelhetetlen, hogy a tanárok maguk szabják meg, hogy mikor és hogy vizsgáztassanak.

Szerényi Gábor rajza

Hasonló helyzetbe hozott bennünket egyik tanárnőnk, aki szombaton meghívta magához az egész tanulmányi csoportot. Iszonyatosan kellemetlen volt, hiszen miért kellene nekem a szombatomat feláldoznom egy egyetemi oktató kedvéért? Ki kellett villamosozni Albertfalvára, mert ott lakott tízemeletes házban. És a csoport nagy része el is jött. Emlékszem, kis szobában ültünk székeken, ágyon, földön, a tanárnő mesélt valamiről, könyveket mutogatott, a családja nem volt otthon, készített valami szendvicset is. De kérdem én, hogy jön ő ahhoz, hogy egyetemi hallgatókat fölhív magához a lakására? És ha rossz szándékai vannak? És ha útközben történik velünk valami? Ha balesetet szenvedünk? Ha beszorulunk a liftbe? Ha valaki rosszul lesz a szendvicsétől?

Elképesztő, hogy milyen felelőtlen egyetemi tanáraink voltak, s nekünk így kellett öt évig egyetemre járni.

Szerencsére ma már minden másképpen van. A lányom ugyanarra az egyetemre jár. Ma már egy szakon is lehet tanulni, nem kötelező kettőn. Tőle tudom, hogy rögtön följelentik azt a tanárt, aki a tanév elején igazolhatóan nem közli a vizsgakövetelményeket, egy hónappal korábban pedig nem teszi közzé a vizsgaidőpontokat. És nem ám ahogy kénye-kedve tartja, hanem a teljes vizsgaidőszakban elosztva, az elején, a közepén és a végén is kötelező vizsgáztatnia, és a létszámkeretnek húsz százalékkal kell meghaladnia a ténylegesen vizsgázók számát. Ez a normális: egy hallgatónak ne kelljen tülekednie a vizsgán, és legyen lehetősége választani. Hát miért kapja a tanár a magas fizetését, ha nem azért, hogy a rendelkezésükre álljon?

Szerényi Gábor rajza

Lányomék kötelező jelleggel osztályozzák is a tanárokat. Csak akkor részesülnek ösztöndíjban, ha kitöltik az omhv-t, azaz az oktatói munka hallgatói véleményezése kérdőívet a tanulmányi rendszerben. Itt névtelenül, tehát bátran és őszintén megmondhatják a tanárról kialakított véleményüket. És ők meg is mondják! Hadd tanuljon az az egyetemi tanár! Hogy nem korszerű az általa leadott tananyag, nem jó semmire, hogy rossz előadó, hogy elkésett az óráról, hogy nem következetes a számonkérés, hogy egyébként is mit keres az egyetemen…

És ma már szó sem lehet arról, hogy egy tanár az irodájában kettesben maradjon a tanítványával, és úgy vizsgáztasson! Micsoda kiszolgáltatottság volt ez régen! Ma a szóbeli vizsgán mindig több hallgatónak kell benn lennie, nehogy valami atrocitás érje őket a tanár részéről.

Az pedig még véletlenül sem fordulhat elő, hogy egy tanár a lakására felhívja a hallgatókat. Próbálja csak meg, megnézheti utána magát, úgy fog repülni az egyetemről, hogy lába sem éri a földet! Micsoda perverz gondolat, hogy a vén kecske a saját lakásán fogadja a kívánnivaló kis húszéveseket! Hála istennek a ma egyetemistáinak már megvan a maguk esze, vannak jogaik, nem úgy, mint nekünk, akik teljességgel ki voltunk szolgáltatva egy rossz egyetemi rendszer kiváltságos tanárainak, professzorainak, akik kényük-kedvük szerint szórakozhattak velünk, és kivételezhettek egyesekkel.

Nagy szerencse, hogy ennyi rossz hatás ellenére azért még­iscsak megtaláltam a helyemet. Harminc éve tanítok egy középiskolában magyartanárnőként, szeretem az iskolát, a tanítványaimat, a lányom mellett van két fiam, és örülök annak, hogy nekik már nem kell ennyire kiszolgáltatottnak lenniük, és arra nevelem őket, hogy a jogaikért mindig következetesen és harcosan álljanak ki. Ők már végre normális világban élhetnek!