Az Orvos- és Egészségtudományi Szekció idén is nagy népszerűségnek örvendett. A hazai és határon túli felsőoktatásban tanuló közel 520 hallgatója mellett középiskolás tanulók is tartottak előadásokat a Konferencián 77 tagozatban.
Újabb két OTDK szekción vannak túl a hallgatók
Az Orvos- és Egészségtudományi Szekció idén is nagy népszerűségnek örvendett.

Tudományos munkájukat 10 perces előadásban Zoomon keresztül mutathatták be, az ötfős független szakmai zsűri előtt.A munkák rövid összefoglalója megtalálható a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Szekciójának hivatalos kiadványában.
A legnagyobb számban a Semmelweis Egyetem hallgatói képviselték magukat, összesen 173 előadással, ezt követte a Debreceni Egyetem 114 hallgatóval. A bemutatott előadások fele részesülhetett díjazásban, a szponzoroknak köszönhetően.

Fotó: Pexels
Ezzel párhuzamosan folyt a Fizika, Földtudomány és Matematika Szekció is, ugyancsak a Szegedi Tudományegyetem szervezésében. 41 tagozatban 293 pályamunka került bemutatásra, melyek felölelték a fizika, a földtudományok és a matematika legizgalmasabb részleteit, innovatív eredmények bemutatásával. A bemutatott kutatásokat szintén egy absztraktkötetben lehet megtekinteni. A konferencia tudományos programjain túl a szervezők közösségi és kulturális programokkal is készültek, nemcsak a versenyzők, hanem minden érdeklődő számára. Az utolsó versenynap végén Csenki Attila népszerű stand-upos online humorestjét tekinthették meg.
Az eredményhirdetés mindkét esetben április 9-én pénteken délután, ünnepélyes keretek közt történt online élő közvetítéssel.
Az eredeti cikket ITT érheti el.
Kiemelt kép: Pexels
Az ELTE rendezi az idei informatikai OTDK rendezvényét
Ahogy már előző cikkünkben is írtuk, az idei OTDK konferenciák új köntösbe kerülnek, hiszen a jelenlegi helyzethez alkalmazkodva az online térben szervezik meg őket. Az Informatikatudományi Szekciónak idén az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara ad otthont március 30. és április 1. között.
A konferencián való részvétel az érdeklődők számára is ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melynek határideje március 25.














