Következő mérkőzések
Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

Vajon el tudnak majd helyezkedni a képzett pilóták?

A világjárvány megrázta a légitársaságokat és az utánpótlás-képzést is. De mi lesz a képzés után?

null

A pandémia hatására komplett szektorok kerültek kilátástalan helyzetbe, számos pilóta növendék is bizonytalan körülmények között találta magát. A szakemberek szerint az elkövetkezendő években kizárólag azok a pályakezdő pilóták maradnak versenyben, akik a légitársaságok körében is elismert, színvonalas képzésen szereztek képesítést; akikre a légi közlekedés beindulása után nagy szüksége lesz a szektornak. A szakmában tehát van jövő, a nyári nyitás után fellendülésre készülnek, de a légiutas forgalom még a legpozitívabb előrejelzések szerint is csak 2024-ben éri majd el a 2019-es szintet – olvasható az unilife.hu cikkében.

Az Airwin Aviator School pilótaiskolában például a rendkívüli intézkedések miatt ugyan az oktatók nem találkozhatnak személyesen a diákokkal az elméleti órákon, mégis nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy ebben a nehéz helyzetben is támogassák a tanulókat céljaik elérésében. A programok a mai napig egy orientációs tanácsadással veszik kezdetét, amelyek során az oktatók és a növendékek közösen felmérik az elvárásokat és kitalálják, miként érhetik el a kitűzött célokat. Mindez a „The right training, for the right purpose, from the right person„ mottó szellemiségében történik: a diákok olyan mentorokat kapnak, akik egykoron szintén hasonló ambíciókkal és elképzelésekkel vágtak neki a szakmának és már keresztül mentek mindazon, ami még a fiatalabbak előtt áll.

A kép illusztráció. Fotó: Pexels

Barcza-Rotter Áron, az iskola egyik tanulója hálás, hogy a járványhelyzet ellenére elkezdhette a pilótaképzést. Tanulóként ideálisnak tartja, hogy ebben a válságos időszakban kizárólag erre tud koncentrálni. ”Remélem, hogy mire elég képzett leszek a kereskedelmi pilóta szakmára, minden visszaáll a régi kerékvágásba a légiközlekedésben. Addig pedig kihasználva a felszabadult időmet, saját magam képzésébe szeretném invesztálni az erőforrásaimat„

Endre a BME pilótaképzésén végzős és nagy reményekkel tekint a jövőbe. Szerinte 2021 második félévében már kell tervezniük a légitársaságoknak azzal, hogy elkezd beindulni a légiutas forgalom. ”Most még a pandémia hatása miatt eléggé a földön ragadtunk, senki nem repül, akinek nem muszáj. Jelenleg nem nagyon vannak álláshirdetések, főként olyanok nem, ahol kezdőt keresnének. Kezdő alatt itt azokat kell érteni, akiknek már megvan a közforgalmú pilótavizsgája, de kevés gyakorlatuk van és nincs még típusképesítésük, például egy Boeing vagy Airbus utasszállítóra. Azt gondolom, hogy évekbe fog telni, míg a koronavírus előtti időkben tapasztalt szintet újra megközelítjük, de 2022 nyarára már számítani lehet egy nagyobb ugrásra. Ebben a helyzetben biztosan szükség lesz a végzett pilótákra. Nem félek tőle, hogy nem lesz munkám.„

Bánki Róbert, az Airwin Aviator School igazgatója szerinta légi közlekedésben hosszú idő után először nem lesz pilótahiány,ami azt jelenti, hogy a mennyiség helyett a minőség lesz fontos a munkaadók számára. Most fontosabb, mint valaha, hogy az érdeklődők olyan képzést válasszanak, amely nemcsak képesítést ad, hanem kiváló referenciát jelent a légitársaságoknak is. A CAE Pilot előrejelzése szerint 2021 év végéig megközelítőleg 270 000 új pilótára lesz szükség a nyugdíjazások és a lemorzsolódás miatt, ami számos lehetőséghez juttathatja a magas színvonalú képzésben részesülő tanulókat.

Az Airwin Aviator Scholl pilótaiskolán kívül az ország több pontján is jelentkezhettek pilótaképzésre, amelyeket korábbi cikkünkben már összegyűjtöttünk nektek.

Korábbi cikkünkben egy nem mindennapi érdekességről számoltunk be. Ilyet még nem láttál: Miniatűr múzeum futóegereknek. A kis futóegerek hasonlót érezhettek, mint mi a bezértség alatt, de a gazdáik a segítségükre siettek.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.