Zelenszkij elutasította az első amerikai ajánlatot a kritikus ásványkincsekért
Kijev biztonsági garanciákat kérne.
Kijev biztonsági garanciákat kérne.
Az angol másodosztályú Blackburn Rovers már ajánlatot is tett a fehérvári klubnak, amelynek összesen 24 órája van dönteni.
A Lokomotív Moszkva 2,8 millió eurót kínál érte, a Fradi ötmillió euróért engedné el az egyik legjobbját.
A hely üzemeltetői autodidakta módon sajátították el a gasztronómia megannyi csínját-bínját.
A végül elfogadott ajánlatok több mint felét külföldi befektetők nyújtották be.
A kiberbűnözők nyáron is aktívan dolgoznak, az alábbiakra nagyon kell figyelni a hatóság szerint.
Bűnözők kedvező vízhasználati ajánlattal bombázzák kiszemelt áldozataikat az Országos Vízügyi Főigazgatóság nevében.
A Benfica nem tudott megegyezni az Alkmaar vezetőivel, és valószínűleg Jordi Albát igazolja le Kerkez helyett.
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központtal megkötött szerződést követően az Egészséges Budapest projektben résztvevő 25 intézménye részére a 4iG Nyrt. építi ki a teljes WIFI rendszert.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A lengyel miniszterelnök megnyerhetőnek tartja a fegyverkezési versenyt, a számok mást mondanak.
Újra rekordot döntöttek a naperőművek
Már a belső mérések is a Tisza Párt visszaesését mutatják – tudta meg az elemző.
Több alapból is sokkal kevesebb pénzt kapnának a jelenlegi tagállamok Ukrajna csatlakozása után.
Az állatokat egy páramentesítőket, légtisztítókat és tejporos dobozokat tartalmazó csomagban találták meg.
Az európai békefenntartók Ukrajnába küldése közvetlen NATO-beavatkozással lenne egyenértékű.
Május 27-én ünnepli 70. születésnapját az Alpine, az ünnepségen debütál az A390 szabadidő-autó.
Az európai békefenntartók Ukrajnába küldése közvetlen NATO-beavatkozással lenne egyenértékű.
Május 27-én ünnepli 70. születésnapját az Alpine, az ünnepségen debütál az A390 szabadidő-autó.
No coincidence that Peter Magyar dodges war-related questions.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.