Lezárták az M5-ös fővárosi bevezetőjét
Három jármű karambolozott.
Három jármű karambolozott.
Több szemtanú is felidézte az esetet.
Forgalmi és közlekedési információk vasárnap délután.
A nőt súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
Agyrázkódással és könnyebb sérülésekkel kezelték Anna hercegnőt, III. Károly király testvérét.
Mentesítő járat érkezett a helyszínre.
A járműveket a bátaszéki csomópontnál leterelik a sztrádáról.
Még vizsgálják a baleset körülményeit.
A szemtanúk szerint a szatyra akadt be a vonatba, ami magával rántotta az asszonyt.
A rendőrök felkészülten, higgadtan és szakszerűen intézkedtek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
The EU leadership is undermining its own legal system for Ukraine.
Az egyházfő a szerdai általános audiencián mondott beszédében a háborúk kapcsán üzent a világnak.
Bár eleinte közös fotók nem bukkantak fel, be lehetett azonosítani, hogy együtt vannak.
Ha látta őket, most nagyon számítanak a segítségére.
A családi vita gyilkosságig fajult Somogyban.
A sportigazgató a BL-sorsolás kapcsán is nyilatkozott.
Népszerűek a különböző konstrukciók, a Jövő exportőrei forgóeszközhitel pénzügyi kerete például öt nap alatt kimerült az Eximnél.
Ha látta őket, most nagyon számítanak a segítségére.
A családi vita gyilkosságig fajult Somogyban.
A sportigazgató a BL-sorsolás kapcsán is nyilatkozott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.