Nincs fűtés, apokaliptikus állapotok uralkodnak a budapesti önkormányzati bérházban
A lakók két éve várják a cserelakást.
A lakók két éve várják a cserelakást.
A Lakhatás Világnapján a kerületi szegények helyett a szélsőséges, baráti médium kapott bérlakást az Őrsi Gergely vezette elitnegyedben.
A meghirdetett pályázat szerint bárki betelepedhet a józsefvárosi lakásokba úgy is, hogy semmi köze a kerülethez.
Borítékokban adhattak kétszázezer forintot az ügyintézőknek olyan bérlakások kiutalásáért, melyeknek a bérleti díja a piaci árnak csupán a tizede.
A lakáskiutalásokban érintett férfi erősen kötődik a felügyelő bizottság jobbikos elnökéhez.
Az önkormányzat rendelettervezete szerint a szociális, piaci és költségelven kiadott lakásoknál is változnak a feltételek.
Baranyi Krisztináék nem törődnek a fertőzés- és balesetveszélyben élő Drégely utcaiakkal.
Tavaly július óta nem látott magasságokban volt novemberben a bérleti díj és a kereslet.
– Félő, hogy ha 2022-ben a baloldal jut hatalomra, a lakásügyi kedvezmények semmivé válnak – mondta a Mediaworks Hírcentrumának Tállai András.
Lesz miből válogatni a csütörtöki ponthatárhúzás után. A Covid előtti helyzethez képest olcsóbbak az albérletek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az alacsony adó versenyképességi kérdés is.
Ha politikusnak állnak, mindig baloldali pártoknál teszik.
A Tisza egy röhej – állítja Menczer Tamás.
A miniszterelnök a Szőlő utcai álhírbotrányról, az Európai Unió migrációs helyzetéről, valamint Donald Trumpról is elmondja véleményét.
Hiába a háborús készültség, még sehol sem fogtak el egyetlen drónt sem – írta közösségi oldalán Németh Balázs.
Tombol az erőszak a világban.
A miniszterelnök a közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A helyenként több mint 2000 méteres magasságban kígyózó Transalpina panorámaút páratlan élményt nyújt az autósoknak.
Hiába a sztáredző különleges hete, még nagyobb bajba került a Benfica.
Hiába játszik rendszeresen, Rossi előbb felfedezte, majd elfelejtette a péntek este is eredményes támadót.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.