Trump megvonná a támogatást Dél-Afrikától a földreform miatt
Donald Trump kemény kritikát fogalmazott meg.
Donald Trump kemény kritikát fogalmazott meg.
Máris érződik Trump elnöki rendeletének hatása.
Öt neves egyetemet vizsgálnak antiszemita zaklatás miatt.
Felszólították a határőröket, hogy viseljenek golyóálló mellényt.
Sajtóinformációk szerint Donald Trump amerikai elnök várhatóan kedden aláír egy végrehajtási rendeletet, amelynek értelmében az Egyesült Államok ismét kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából (UNHRC).
A Hamász teljes legyőzéséről és Iránról is egyeztet az izraeli kormányfő Donald Trumppal.
Crin Antonescut választotta államfőjelöltjének a román kormánykoalíció fő ereje, a Szociáldemokrata Párt.
A FELSZÍN ALATT – A brüsszeli vezetés és a globalista elit nem hajlandó változtatni háborús álláspontján.
Várhatóan felértékelődik Magyarország eddigi regionális energiapozíciója.
ÉN CSAK LEÍRTAM… – Nagy kérdés, hogy az európai patrióták képesek lesznek-e Dávidként legyőzni Góliátot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magyar teniszező a US Open előtt Winston-Salemben parádézik.
A Paks úgy veretlen a bajnokságban, hogy fordulónként átlagban hat fiatallal kezdett.
Vegyes érzelmek a vegyes páros döntő után.
Az Egyesült Államok nem kíván meghatározó szerepet játszani Ukrajna biztonsági garanciáinak biztosításában, Donald Trump elnök inkább Európára hárítaná a felelősséget – írta a Politico.
Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy kik jelentik a legnagyobb veszélyt a békefolyamatra.
Megalapítom az Alaptörvény Barátai Digitális Polgári Kört – írta a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkára.
Oroszország újabb rakéta- és dróntámadásokat indított Ukrajna nyugati városai ellen, több száz kilométerre a frontvonaltól.
Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy kik jelentik a legnagyobb veszélyt a békefolyamatra.
Megalapítom az Alaptörvény Barátai Digitális Polgári Kört – írta a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkára.
Oroszország újabb rakéta- és dróntámadásokat indított Ukrajna nyugati városai ellen, több száz kilométerre a frontvonaltól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.