
- Magyar Nemzet
- elfogás
elfogás

Elfogták az an-Nuszra Front egyik volt parancsnokát Hollandiában
Elfogták a korábban an-Nuszra Front néven ismert szíriai iszlamista szervezet egyik volt katonai parancsnokát kedden a hollandiai Kapelle városában – közölte a holland rendőrség.
Robbantással fenyegetőző mintegy 400 személyt azonosítottak az orosz hatóságok
Mintegy 400, robbantással fenyegetőző „telefonos terroristát” és e-mail-küldőt azonosítottak az orosz hatóságok, közülük többek ellen büntetőeljárás indult – közölte Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára az Izvesztyija című napilapban hétf
Őrizetbe vettek Svájcban egy algériai ellenzéki vezetőt
Prágában elfogták Dér Csabát, a vajdasági magyar bérgyilkost
A letartóztatott Dér Csabát több állam is körözi, európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. Feltételezések szerint több egyelőre megoldatlan gyilkosság is fűződik a nevéhez.

Elismerés járt a szökött rab elfogásában részt vevőknek
Tizenkét rendőr, illetve a törvényszék rövid időre a szökött rab fogságába esett biztonsági őre kapott Szent György-emlékérmet.

Jutalmat kaptak a szökött rab elfogásában közreműködők
Jutalmat kaptak azok a rendőrök és a Fővárosi Törvényszéknek az a fegyveres biztonsági őre, aki részt vett a bíróságról pénteken elszökött rab elfogásában.
Fontos híreink
Csak békében szeretett volna hazavonatozni a fiatal nő, Tivadar viszont valami egészen mást akart + videó

Itt vannak a részletek: ekkor fogadja Trump emberét Putyin

Itt a fenyővásárlás szezonja, a klasszikus fajtákat keresik a családok

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Hivatalos: emberöléssel gyanúsítják a férfit, aki két ütéssel ölt a Morrison’s 2-ben
Eddig halált okozó testi sértés volt a vád. Ma döntenek a letartóztatásáról.

Egymillióval támogatják a közszolgálati dolgozók lakhatását
A Tisza Párthoz köthető konvergenciaprogram súlyos terheket róna a magyar családokra.

Az RTL hallgat a legbeszédesebben a Tisza Pártnak készült baloldali megszorítócsomagról
Miközben a szignók, a szakértői szálak és a belső források alapján is Magyar Péterékhez köthető a tervezet, a balliberális sajtó csak gúnyolódik és tagad.

Élete végéig börtönbe zárná az ügyészség a fonói drogost, aki hallucinálva vert agyon időseket
Készpénzt és autót is lopott, végül Siófokon balesetezett.
Külföldi híreink

Szexuális erőszak miatt elítélt bűnözőket engedtek szabadon
A brit igazságügyi miniszter elismerte a hibát.

Ismét forr a levegő: több izraeli katona elleni merényletkísérlet történt + videó
Az IDF a merényletet követően útzárakat állított fel.

Megszelídült a Kreml falai között a CNN + videó
A hely, ahol a CNN is óvatosabban fogalmaz.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Slot kijelentése Szoboszlairól nem teheti boldoggá Szalahot, aki decemberben távozik
Megtartotta a szerdai, Sunderland elleni meccs előtti sajtótájékoztatóját a Liverpool edzője.

Így növekszik a juttatások összege a minimálbér emelkedésével
Számos juttatás mértékéhez a mindenkori legkisebb kereset jelenti a szorzót.

Januártól nem kézbesít leveleket a dán posta
A jellegzetes piros postaládákat rövidesen már csak múzeumokban lehet látni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

