A többség barátai és ellenségei
AHOL A LABDA LESZ − Miért is érdemes konfliktust vállalni?
AHOL A LABDA LESZ − Miért is érdemes konfliktust vállalni?
NEM MINDEN ARANY – Mindenkire cudar évek várnak, aki éppen rossz hangulatában találja a baloldali „messiást”.
A Trump–Putyin-találkozó hamarosan összejöhet.
Az orosz védelmi minisztérium büszkén jelentette be a sikeres támadást.
Nincsenek határok, de azért haljunk meg az ukrán területi integritásért.
Szinte kizárólag politikai aktivistákat látni, amerre a szem ellát a sivár baloldali síkvidéken.
A szociálpszichológus szerint Orbán Viktor egy alternatív valóságot épített föl, mely a médiájának és az őt rendszeresen megválasztó, alattvalói mentalitású tömegnek köszönhetően működik is.
Ezt Irina Farion nyilatkozta, aki korábban javasolta Ukrajna orosz ajkú lakosságának „újrahasznosítását”.
A kérdések kérdáse: ki ellen akar Európa harcba szállni vagy kit szeretne ellenségévé tenni?
A kormánypárti politikus szerint jogos a kérdés, hogy hány termelőegységet záratna be és hány munkahelyet tenne tönkre a valótlanságokat terjesztő LMP és az ellenzék néhány pluszszavazatért cserébe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A meteorológusok szerint ritka hideg hullám sújtja a térséget, a lakosság fokozott óvatosságra intenek.
A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.
Rutte rugalmasságot kért az Egyesült Államoktól.
Magyarország szoros egyeztetésben marad Szlovákiával.
London hamarosan új honvédelmi erőt állítana fel.
Állítja a katonai hírszerzés vezetője.
Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök fogadja Pozsonyban Sulyok Tamást.
London hamarosan új honvédelmi erőt állítana fel.
Állítja a katonai hírszerzés vezetője.
Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök fogadja Pozsonyban Sulyok Tamást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.