A baloldalon a helyzet változatlan – írhatnánk némi Remarque-os áthallással. És duplán megtehetnénk, mivel a baloldalnak nevezett szedett-vedett, karrierszomjúhozó, arctalan, trendikövető, gyűlölködésre specializálódott gyülekezet és a nagybetűs Nyugatként aposztrofált, letűnőfélben lévő földrajzi-politikai egység között meglehetősen nagy az átfedés. Írhatnánk, csak hát nem lenne igaz.
A baloldal, miként a saját hol woke-nak, hol cancel culture-nak hívott törlési kultúrájába beleszerelmesedett és így saját eltörlésén is buzgón fáradozó Nyugat változik bizony, mégpedig eszelősen dekadens irányban.
Ennek megfelelően aztán nem tudni azt sem, miért beszélnek még mindig valami rossz beidegződéstől hajtva politikusokról a baloldalon. Miután szinte kizárólag politikai aktivistákat látni, amerre a szem ellát a sivár baloldali síkvidéken. Emiatt nem is lehet számonkérni rajtuk holmi kvalitásokat, morált, egyéniséget, ötletgazdagságot, műveltséget, intellektust. Minek is rendelkeznének ilyen kellékekkel, amikor egy politikai aktivistának pusztán az a dolga, hogy faltörő kosként nekiugorjon az ellenségnek tartott ellenfél hadállásainak és megpróbálja ízzé-porrá zúzni, még akkor is, ha visszapattan róla, mint Kunhalmi Ágnes MSZP-s képviselő a köztévé stúdiójának ajtajáról.
Nem is kell definiálni ezt az aktivista foglalkozást, amikor elegendő, ha rátekintünk a hazai balos felhozatalra.
Milyen önálló szellemi, politikai produktumot bírnak felmutatni? Semmilyent, ami kicsit is eltér a jellegtelentől és a nemzeti tartalmak üldözésétől.
Még csak nagyon hibáztatni sem lehet őket, mert mindenki olyan kalappal köszön, amilyen van neki, és ők a pénzhegyeken kívül még a kalapot is az amerikai baloldaltól és annak brüsszeli leányvállalatától kapják. Valahogy úgy modellezhető a baloldali aktivisták kiválasztása, hogy akinél önálló és konstruktív, szuverén gondolatokat vesznek észre, annak rögtön ajtót mutatnak és lapátra teszik. Gyurcsány Ferenc éppen azért lehet vakok között a félszemű is király alapon az ellenzék vezérürüje, mert ő sohasem kérdezősködik, pláne nem akadékoskodik, hanem a megrendelő igényeihez alakítja minden megnyilvánulását. Ő aztán hétpróbás pártállami kövületként, a kommunista nómenklatúra régi oszlopos tagjaként pontosan tudja, hogy az egyénieskedést a munkásmozgalomban fokozottan büntették. Miért volna ez másként a gendermozgalomban? Hogy önálló, produktív tervek, fejlesztés nélkül nemcsak egy ország, hanem egy politikai közösség, párt is dögrovásra van ítélve? Kit érdekel, ha a puszta, rövid távú politikai megélhetésről van szó? – állhat a bukott miniszterelnök és sleppje mozgalmi krédójában.
Ennélfogva aztán senki se csodálkozzon, ha az állagromláson, további politikai pimpósodáson, buggyant szélsőségesedésen kívül semmi ujjal nem fognak előrukkolni a globalizmust kiszolgáló nemzettagadó erők 2024-ben sem.
Most már csak az az apró kérdés vár megválaszolásra: ha nem kérnek Gyurcsány gazdából, mégis mit csináljanak a szegény megrögzötten baloldali érzelmű szavazók, ugyan kivel szimpatizáljanak?
A Gyurcsánynak már nem is a szivar-, hanem a farzsebéből kikandikáló, minden természeti csapást, árvizet, hóakadályokat infantilisan vigyorogva fogadó Karácsony Gergely láthatatlan pártpótlékjával? Vagy a tudásellenes, félanalfabéta momentumosokkal? A többi nyugatról copyzott, utángyártott politikai aktivista alakulathoz? Vagy a civilnek hazudott Soros-függő aktivistaképző NGO-szervezetekhez? Van egy logikusabb megoldás is: megtalálhatják az utat az eredeti baloldali értékeket jelenleg egyedül képviselő szuverenista polgári pártokhoz – akár már az idei választásokon.
Borítókép: Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke (Fotó: Bruzák Noémi)
