Csaknem két és fél millió forintnyi pénzbüntetésre ítélték gyűlöletkeltés miatt Marie-Therese Kaisert, az Alternatíva Németországért politikusát, mert az elharapózó csoportos nemierőszak-hullám migránshátterű elkövetőire vonatkozó hivatalos statisztikákat tett közzé válaszul arra a hírre, hogy afgán illegális bevándorlókat költöztetnének a körzetébe.
Bemutatta tehát a valóságot, és ezért elítélte őt a bíróság. Egészen sajátos megközelítése ez a demokráciának, amikor egy kisebbség védelmére hivatkozva megakadályoznak egy politikust abban, hogy védelmére keljen a választóinak.
De ez semmi ahhoz a színlelt tudatlansághoz képest, amivel a német hatóságok kezelni próbálják az illegális migráció következtében sokszorosára nőtt erőszakot az országban. Hiszen ha ki is maradt volna az általános műveltségükből, hivatalból nyilván be kellett pótolniuk azt az alapvető tudást, hogy a határok megsértésével ideözönlők kultúrájában a csoportos nemi erőszak nem a hosszú út nélkülözései miatt felajzott szexuális vágyak kielégítésére szolgál, hanem világos üzenet: Ennyibe nézünk titeket! Megerőszakoljuk a nőiteket, elvesszük a földjeiteket, elfoglaljuk a városaitokat. Ha nem akartok megdögleni, szolgáljatok! És Verden tartományi bírósága ostobasága által vezérelve vagy reszkető félelmében már meg is kezdte ezt a szolgálatot.
A józan eszét őrző ember felteszi ilyenkor magában a kérdést: miért?
De nincs épelméjű magyarázat az őrület tobzódására.
Hogy hová vezet mindez, jól látszik a következő hírben. Az iszlám kalifátus létrehozásáért tüntettek nemrég Hamburg belvárosában. Csak úgy zengett az „Allahu akbar!” kiáltásoktól a patinás német város központja. Az integrációt sajátos formában megközelítő iszlám hívőknek humorérzékük is van, hiszen azért vonultak hivatalosan utcára, mert szerintük a média az összes Németországban élő muszlimot radikális iszlamistának mutatja be, és ez szerintük nem igaz. Kíváncsi lennék, milyen a radikális iszlamista, ha az, aki nagy ívben tesz a német törvényekre, semmibe nézi mindazokat? Akik nem a saría szerint élnek, velük szemben bármilyen eszköz használatát jogosnak, sőt dicsőségesnek tart, nem radikális? Most még azt hiszik a baloldali globalisták, hogy a kalifátus csak vadhajtása a határokat hozzájuk hasonlóan semmibevevő iszlámnak, amit majd ők lenyesegetnek, és akkor majd Allahot is panoptikumba lehet küldeni Jézus mellé.
Nagyon kegyetlen lesz az ébredés ebből a lázálomból, és iszonyatos árat fizetnek majd azért a pillanatnyi előnyért, ami abból fakad, hogy
az iszlamisták soha nem szavaznának nemzeti, keresztény jobboldali pártokra. Mert egyre több európai nagyvárosban kerülnek többségbe, és egyre kevésbé érdekli őket, milyen viselkedésformákat próbál rájuk erőltetni a karattyoló kisebbség.
Már ha próbál, és nem csak szájkaratézik, mint a kalifátus követelésének hírére Olaf Sholz kancellár, aki szerint ennek következménye lesz. Szerintem minden muszlim összecsinálta magát. Védekezés helyett önfeladás, önsorsrontás jellemző a kontinens nyugati felére, és ebből fakadóan azt ítélik el a kellő mértékben érzékenyített bíróságok, aki megpróbálja figyelmeztetni erre a homokba dugott fejű idióta társadalmakat.
A józan eszét még őrző ember értetlenül csóválja a fejét, de semmi jelét nem látja, hogy bármi is gátat vethetne az őrület tobzódásának.
Pillanatok alatt bekövetkezett az is, amire aztán végképp nem gondolt volna senki. Az oly sokszor lenácizott, leantiszemitázott keresztény-konzervatív nemzeti érzelműek csak kapkodják a fejüket, mi folyik az értékalapúnak hitt dicső nyugaton. Konkrétan Izrael-ellenes egyetemi mozgalom terjed már Európában is. Látszólag a gázai népirtás azonnali befejezését követelik, de ad egy halvány vajszínű árnyalatot mérhetetlen békevágyuknak, hogy sokszor éltetik a Hamász terrorszervezetet, és minősíthetetlen stílusban gyalázzák a helyi zsidó közösségek tagjait.
A nyíltan antiszemita mozgalom amerikai egyetemekről indult el, ahol ott tart az őrület, hogy a Nemzeti Gárda bevetését fontolgatják a sátras balhézók ellen, a Columbia Egyetem pedig visszarettent a központi diplomaosztó megtartásától, nem kis felháborodást váltva ki gyáva döntésével.
Ebben az esetben is azt látjuk, hogy látszólag respektálható célok jelszavai mögé bújva a radikális iszlamisták sikerrel rombolnak szét mindent, ami számukra az ellenség erejének fundamentumát jelentik, jelen esetben az egyetemi, akadémiai élet rendjét és nyugalmát. Az önsorsrontó, önfeladó újbalos globalisták pedig idétlenül lavíroznak a pár éve még átléphetetlennek tartott vörös vonalon, és öklendezve próbálják lenyelni az antiszemitizmus undorító békáját a remélt szavazatokért cserébe. Hányingerkeltő az egész folyamat úgy, ahogy van, de ha még azt is hozzávesszük, hogy katari, észak-koreai pénzek is feltűntek a szervezők számláin, akkor kertelés nélkül kijelenthetjük, hogy kevésbé látványos, de sokkal átfogóbb terrorakció áldozata a nyugati világ, mint eddig bármikor. Védekezni pedig képtelen ellene a hitét, identitását, nemzeti összetartozását már elveszített országok többsége, mert legelőször ki kellene mondani, hogy a terror feltételeit éppen eddigi újbalos, globalista politikájuk teremtette meg. Ennek kimondása viszont földindulásszerű változásokat indítana el, amelyek teljesen átrendeznék a világ hatalmi viszonyait, feltehetően nem az ő szájuk íze szerint. Így aztán hosszan elhúzódó szenvedés vár a lassan, de biztosan széthulló társadalmakra.
A józan eszüket őrzők értetlenül morogják a visszatérő kérdést, miért? De nincs épelméjű magyarázat a téboly fokozására.
Sajnos mára kiderült, hogy semmit nem tanult az emberiség az elmúlt száz évben. A tarthatatlanná vált hatalmi viszonyok, a széthulló világrend kihívásaira most is egyetlen választ ismernek a háttérből irányító idióták és a választott ostobák: a háborút. És miközben engedve a terroristáknak önmérsékletre, a harcok befejezésére szólítják fel Izraelt, világháborúvá akarják terebélyesíteni az Ukrajnában folyó harcokat. Macron bevetné a NATO-egységeket, a németek visszaállítanák Európában a sorkötelezettséget, a lengyelek atomfegyvereket telepítenének földjükre, háborús lázban ég a teljes globalista Nyugat. Kétségbeejtő, de a leghiggadtabb hangot a háborús bűnösnek kikiáltott agresszor, Putyin elnök üti meg, aki elnöki beiktatása után azonnal kijelentette, hogy kész a tárgyalásokra. Rajta és Ferenc pápán kívül egyedül Orbán Viktor miniszterelnök mondja két éve következetesen ugyanazt: azonnali tűzszünetre és a béketárgyalások megkezdésére van szükség.
Nem véletlen, hogy
a kínai elnök magyarországi látogatásán is az egyik fő kérdéskör a háború volt, hiszen Kína rég letett az asztalra egy béketervet, csak senkit nem érdekelt. A magyar kormányfő viszont kész ezt is támogatni, csak induljon végre el a folyamat, különben beláthatatlan következményei lesznek a háborús őrületnek. Aki ezt oroszpártiságnak, Kína iránti szolgalelkűségnek próbálja feltüntetni, vak vagy gazember. Sajnos utóbbi a valószínűbb.
Éppen ezért nem lehet elégszer megismételni, hogy nem az az emberséges megközelítés, hogy Oroszország nem győzhet, hanem az, hogy diplomáciai úton kell rendezni a vitás kérdéseket. Akik Oroszországot le akarják győzni, meg akarják gyengíteni, szét akarják darabolni, tévúton járnak. Azt sem veszik észre, hogy eddig is Európa veszített a legtöbbet Ukrajna után, de azt sem fogják föl, hogy amennyiben sarokba szorítják Putyint, akkor elveszíti a már említett higgadtságát, ami szemvillantás alatt atomháborúhoz vezethet, akkor pedig nem marad semmi, ami fölött uralkodni lehetne, amiből még több pénzt lehetne lenyúlni.
Semmi esélye tehát annak, hogy a világrend szétesése miatt érzett frusztrációjukra egy oroszokra mért NATO-csapás gyógyírt jelentsen.
Össze kellene fognia a világ minden táján a józan eszüket még őrzőnek, és tömegtüntetéseken kellene követelni, hogy azonnal hagyják abba a háborús uszítást a világ urai. A budapesti békemenet június elsején példát mutat majd erre mindenkinek.
A közelgő választásokon pedig zavarjuk el az összes olyan politikust, akinek semmit nem jelentenek saját hazája határai, de további százezrek életét áldozná fel az orosz–ukrán határ eredeti állapotának visszaállításáért.
Az a jó ember, aki hajlandó tenni valamit az őrület tobzódása ellen.
