Az elmúlt években sok nyilvános vita zajlott a sajtószabadságról. És, hogy értsék a folyamatot, érdemes visszaemlékezni a 2010 előtti időkre, amikor a médiapiac a mainál jóval szegényesebb választékot kínált annak, aki a konzervatív, jobboldali értékrend mentén gondolkodott. Persze fontos leszögezni azt a tényt is, hogy az internet és a közösségi média akkor még nem nyert olyan elidegeníthetetlen teret, mint amennyire ma a piacot uralják a digitális platformok. Volt újság, napilap, hetilap, amit az ember a kezébe fogott és olvasott: innen tudta meg, mi történt tegnap, mik a legfontosabb és legérvényesebb elemzések, ismerte név szerint az újságírókat, akik hosszú évek kemény munkájával vívták ki maguknak a rangot arra, hogy egy-egy lapszám fő helyén publikálhassanak arról, mit gondolnak a világról. A helyesírás, az analitikus gondolkodás, az érvelés képessége alapvető készségek voltak, kiemelkedni pedig úgy lehetett, ha valakinek stílusa volt, saját ötletei és gondolatai, aki úgy tudott írni, hogy ha nem látszott, ki a cikk szerzője, az olvasó az első mondat után is már biztosan tudhatta, ki vetette papírra a sorokat.
A jobboldali értelmiség az újságos standokon a Demokrata és a Magyar Nemzet közül választhatott, minden más a baloldali, szocialista közösség mantráit fújta. Ők folytak a tévéből és a csapból is, egészen addig, amíg meg nem született a Hír TV, ami helyet taposott magának a csatornák között akkor, ellenzékből.
Talán nem túlzás azt állítani, igen erős volt az ellenszél.
Mostanra, minden balliberális híreszteléssel és jajveszékeléssel ellentétben egyensúly van a piacon. A változás, ami miatt az ellenzéki médiumok jobboldali túlsúlyt és elnyomást emlegetnek, abban áll, hogy az online térben nagyjából kiegyenlítődtek a jobb- és baloldali kötődésű orgánumok, az olvasó – legyen bármilyen politikai színezetű – bőséges palettából válogathat magának, ízlése szerint. Ami tény: megerősödött a konzervatív jobboldal hangja, ám ez elsősorban annak köszönhető, hogy az igény is megnőtt rá.