Ukrajna marslakói
Az elnökválasztás első fordulója megmutatta, hogy az ország kiábrándult, és a lakosság első helyen hozott be a politikában ismeretlen színészt.
Az elnökválasztás első fordulója megmutatta, hogy az ország kiábrándult, és a lakosság első helyen hozott be a politikában ismeretlen színészt.

Előrehozott elnökválasztást tartanak június 9-én Kazahsztánban – jelentette be kedden Kaszim-Zsomart Tokajev ideiglenes államfő a lakossághoz intézett televíziós beszédében.
Abdel-Kader Benszaláhot, az algériai parlament felsőházának elnökét választotta meg kedden az algériai parlament az ország ideiglenes államfőjének, miközben a tiltakozók továbbra is Buteflikához kötődő politikai kör egészének távozását követelik.
Petro Porosenko hivatalban lévő ukrán elnök stábja továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a stadionbeli jelölti vitát ellenfelével, Volodimir Zelenszkijjel tartsák meg április 14-én, április 19-én pedig még egyet a köztévében, ahogy azt a törvény előírja.
Egy héttel az ukrajnai elnökválasztás első fordulója után mindenki a regnáló államfő, Petro Porosenko és kihívója, az első forduló fölényes nyertese, Volodimir Zelenszkij elnökjelölti vitájára kíváncsi.

Az ukrán elnökválasztás több kiesett jelöltje nyilatkozott úgy, hogy Petro Porosenko hivatalban lévő államfőt biztosan nem támogatja majd a második fordulóban.

A vasárnapi elnökválasztáson Volodimir Zelenszkij színész-humorista majdnem kétszer annyi voksot szerzett, mint az ukrán politikum két legismertebb arca, Petro Porosenko és Julija Timosenko együtt.

Timosenko vélhetően aligha fogja elismerni a választás eredményét, stábjának vezetője már hétfőn közölte, hogy párhuzamosan ők is összeszámlálják a voksokat.
Martin Luther King-idézettel és a bevándorlás dicséretével kezdte szombaton a 2020-as elnökjelöltségéért indított kampányát Beto O’Rourke volt texasi demokrata párti képviselő.

Érdekesség, hogy viszonylag kevesen, alig félmillióan szavaztak a határon túlról, az országon belül Volodmir Zelenszkij kétszer annyi szavazatot kapott mint Petro Porosenko.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza pártelnöke egy éve még hazugságnak nevezte az édesanyák adómentességét.

A Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai felkészülését Kapitány István, a Shell egykori alelnöke vezeti.

Kapitány István ideális választás a rezsicsökkentés megtöréséhez.

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt is megtette a maga bejelentését.

Az Európai Unió és a Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) képviselői szombaton a paraguayi fővárosban, Asunciónban több mint huszonöt éven át tartó tárgyalás után aláírták a két szervezet közötti szabadkereskedelmi megállapodást.

A közösségi médiában osztotta meg bejegyzését.

A helyzetet tovább rontja a rendkívüli hideg.

Ki a fene akarja, hogy a pénzügyeit a „magyar Jockey Ewing” kezelje?

A debreceniek sikere nagyon sokat érhet a Bajnokok Ligájában.

Tizenegyesek döntöttek az Afrikai Nemzetek Kupája bronzmérkőzésén.

Két nap alatt kétszer kapott ki az Egyesült Államoktól a női vízilabda-válogatott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.