A világ legszebb városai közé választották Budapestet
Különleges szempont szerint állították össze a rangsort.
Különleges szempont szerint állították össze a rangsort.
Országszerte megnövekedett menetidővel kell számolni a főbb kirándulóhelyek felé.
A Blaha Lujza téren és a nagyobb parkokban mindennaposak a megbotránkoztató jelenetek.
A rendőröknek az ellenőrzés során egy körözött személyt is sikerült elfogniuk.
Nem állítható meg a külföldről vásárolt tölgyek romlása, és még a fák cseréje is megfontolandó a növekvő balesetveszély miatt.
A beépíthető telkek ára sosem csökken, hiszen meghatározott menniységben állnak rendelkezésre.
A korábbi években a kánikulák idején a főváros számos intézkedéssel igyekezte elviselhetőbbé tenni a meleget. Ezek az intézkedések idén, a választásokat követően elmaradtak.
A köztéri illemhely ugyanarra a sorsra jutott, mint a Blaha Lujza téren található elődje.
A kétsávos bicikliútnak láthatóan a forgalom zavarásán kívül semmilyen szerepet nem szántak az alkotói.
A hajléktalanok többsége az utcán kénytelen átvészelni a hőhullámokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magdeburgi katedrálisban gyászszertartáson emlékeztek meg a karácsonyi vásáron történt támadás áldozatairól.
Az új vezetés azt közölte, hogy ezzel a lépéssel a szíriai népnek a békét és a stabilitást megteremtő nemzetközi kapcsolatok kiépítésével kapcsolatos óhajának kívántak eleget tenni.
A Star Wars világából származó új csomag jöhet jövőre.
Gyollai Dániel csodagólja is kellett a Glentoran győzelméhez az északír élvonalban.
Nem kettős mércéről, hanem egyértelmű szabályokról van szó, amelyek mindenkire, így Magyar Péterre is vonatkoznak.
Bayern győzelmét követően a klub bejelentette, hogy a mérkőzés utáni karácsonyi program elmarad.
Az utolsó évad 2025-ben érkezik.
Szentkirályi Alexandra és Böröcz László számolt be az akcióról.
A cél az, hogy a képződő hulladék a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosuljon újra.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kijelentette: a szaúdi hátterű elkövető célja a félelemkeltés, a karácsony mint keresztény ünnep meggyalázása volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.