Támadássorozat a keleti befektetők ellen
A Samsung gödi akkugyára a jogszabályoknak megfelelően működik.
A Samsung gödi akkugyára a jogszabályoknak megfelelően működik.
Íme egy iskola, ahol már tíz éve nincs okostelefon.
Egy 2017-ben megszületett kormánydöntésnek köszönhető 5,8 milliárd forintos keretből egymás után újulnak meg kisebb-nagyobb épületek a szociális intézményben.
Nyolc méter feletti vízállás várható Dunakeszi térségében.
A Dunakeszi Járási Ügyészség vádat emelt a férfival szemben, aki tisztában volt vele, hogy mit tesz.
Szerencséje volt.
Egy olyan intézményrendszert sikerült létrehozni, amely Európában az egyik legjobbá válhat.
Ne dőljünk be a féligazságokra és feltételezésekre épülő negatív kommunikációnak!
„Bár országosan a leg-Orbán-ellenesebbnek tartják magukat, valójában itt helyben bármilyen alkuba belementek a Fidesszel” – fogalmazott Balogh Csaba.
Az akkumulátorgyártás lesz a jövő csipgyártása, a stratégiai jelentőségű iparág.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.