„Így fogd a szablyát, majd égnek emeled, mert először Istennek adunk tiszteletet, majd mellre helyezed, utána a földre mutatsz, így tiszteled meg az őseinket” – mondja a gödi Búzaszem iskolába járó kisfiú, majd miután elvégzik a szertartást, kezdődik a párbaj. Elemi hévvel tör rájuk a kis vitéz, suhint, vág, nem kíméli a Demokrata munkatársait. A szablya sem párterápiás habszivacsból készült, igaz, nem is edzett acélból. Érezni lehet a sújtásokat. Mögötte még féltucatnyi vitéz várakozik, mindegyikük rávetné magát az iskolába látogató újságírókra, kíváncsiak, hogy milyen fából faragtak őket.
A Búzaszem Katolikus Általános és Alapfokú Művészeti Iskola udvarán nemcsak a párviadalok szablyacsattanásai visszhangoznak, hanem furulyaszót is visz a szél. Egy asztalnál elsős kislányok tanulják megfújni a fafúvóst. Az első osztályban mindenki ezzel kezdi, a másodikban pedig kobozt, citerát vagy dudát is választhatnak. Három jurta áll az iskola udvarán, ezekben tanulnak az első osztályosok, egyszerre ősi és modern körülmények között: a jurta hűtő-fűtő klímával van felszerelve, ám alacsonyabb padokban, zsámolyokon ülnek a gyermekek.
A fiúk rúgják a bőrt, és egyszer csak színre lép egy dudás kisfiú. Nem sokat teketóriázik, elkezd dudálni, átszellemülten, ámultan hallgatják. Bentről, a főépület csarnokából is népzene hallatszik ki. Dobbannak a csizmák, perdülnek a szoknyák, gyakorolnak a tanulók, fiatal tánctanárok oktatják őket. A kislányok jobban ropják, ők bátrabbak, ám a fiúk között is vannak jó tartású, ügyes gyerekek. Ennek az iskolának olyan a hangulata, mintha nem iskola volna.
Ropják. A néptánc az idegrendszert is fejleszti
Fotó: Demokrata/Vermes Tibor
Már akkor érezni, hogy más világba lehet a Búzaszemben csöppenni, amikor várták, hogy megnyissák az iskola kapuját, és már az elfüggönyözött, kis erdei faházikónak látszó portásfülkéből citeraszó szűrődött ki. Bekopogtak, mire kinyitották az ablakot, bent pedig egy kisfiú citerázott a tanárával együtt. Ügyesen pengette a dalokat, még a nagy teleobjektíves fényképezőgéptől sem jött zavarba. Az udvaron kétoldalt kerékpárok sorakoznak, a diákok többsége gödi, így ők betekernek a suliba.
Az iskola ajtaján pedig egy kis vírus formájú okostelefon figyelmeztet arra, hogy fertőzetlen övezetbe lépnek be: itt senki sem csetel, de annál többet csettint a néptáncórán, aminek a kellős közepébe lépnek éppen be. Táncolnak, ugrálnak a gyermekek, gyakorlatoznak, egyesek tartózkodóbbak, a legtöbben mosolyognak, élvezik, amit csinálnak. Mindez puszta hagyományőrzésnek látszik, pedig sokkal több annál.
