Piros pontot ér, hogy nem száműzték a gombokat
Igényes és minden földi jóval felszerelt a beltér, a kellemes hangulatot kevés méltatlan részlet zavarja meg. Az ülés elektromosan állítható, de nehezen találtam a kényelmes pozíciót, főleg az ülőlap jobb dönthetőségét hiányoltam. Tetszik, hogy nem mentek el abba az unalmas irányba, ami a Tesla megjelenése óta vírusként terjed: egy nagy képernyő középen, nulla gomb, nulla fantázia. Az Omoda 9-ben vannak formák, ötletek és kapcsolók! Ez a kijelző méretének rovására ment, mert a két darab, egymás mellé helyezett 12,3 colos egység ma már kicsinek számít, de a mindennapokban tökéletesen elegendő.

Főleg úgy, hogy egy hatalmas (50 colos) AR HUD-ot, vagyis a kiterjesztett valóságra képes, szélvédőre vetített kijelzőt is beépítettek, ami a sebességet, az adaptív tempomat információit és a navigációs utasításokat is a szemünk elé varázsolja. Külön kapcsoló jutott a klímának és a hangerőnek, sőt, bizonyos funkciók – így az ajtónyitás vagy a tükörállítás – elektronikusan és hagyományos módon is vezérelhetők. A vezeték nélkül töltő és tükröző telefontartó praktikusan döntve került a középkonzol alsó részére, a menü pedig gyors, és bár igényel némi megszokást, nem lehetetlen benne megtalálni a funkciókat.
































Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!